Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

III. TANULMÁNYOK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Soós I.—Dr. Szőkefalvi-Nagy Z.: Az első magyarországi „timsógyár"

A XIX. század közepén ismerték fel, mennyire káros az, ha a kemence füstje éri a timsókövet. A timsókőre jutó korom ugyanis az oxidációval szemben redukáló hatást fejt ki, a szulfát egy részét szulfittá redukálja, s ezekből a hevítés során viszonylag könnyen elillan a kéndioxid. [111] Párádon ez a veszteség, ahogy a pörkölési módszer ismerete alapján kikövetkeztethetjük, nem lehetett nagy, összehasonlíthatatlanul kevesebb mint az említett, gödörben való égetés esetében, amikor a timsókövet, ahogyan Gergelyffi leírja „alol és közivel váltva, ágakat és huladék forgátsot teritvén halom formára öszve rakják, és meggyújtván, két három hetek alatt lassú tűzzel kiégetik". [112] A pörkölés irányítója — ahogyan Fellermajer Ágoston factor összeírta — „az rostmester, kinek fizetése nyárban 18 x, télben pedig 15 x vagyon, ki a rostoknak rakását kormányozza, maga az nagy és aprós fákat rakosgatja, és az ércet egyaránt igazgatja, azon rostot begyújtja és arra éjszakának idein is, míg a tűz békap, gondot visel". „A rosthoz szükséges 14 ember a rostmesteren kívül." Ezek egyrészt felvágták a fát a kemence számára, másrészt ők rakták be a timsókövet a kemencébe, majd ők ürítették ki és válogatták is szét a terméket. [113] A válogatás során azt a timsókövet fogadták el jónak, amely elvesztette kristályos szerkezetét, egyenletesen földes külsejűvé vált, s nyelvhez nem ragad, ízetlen, vízzel főzve sem oldódik ki belőle semmi. Fajsúly alapján is megkülönböztetést lehetett tenni: a kevéssé égetett nehéz, a túlégetett viszont egészen könnyű. A túlégetetteket, minthogy azokat nem lehet használni, eldobták [114]. A kevéssé égetetteket ismét beletették a kemencének egy különleges, viszonylag hűvösebb helyére. Az ilyen timsókő neve Krünitz szerint Zwieback. [115] /V. Érlelés. Az égetett timsókőben a levegő vízpárája hatására kia^kul a kristályvíz tartalmú timsó. A sok kristályvizet tartalmazó timsó nagyobb térfogatú, mint az eredeti ásványok, emiatt szétfeszíti a kőzetet, s a kezdetben kemény kő lassan egészen porhanyóvá válik, végül már ujjal egyenletes tésztává nyomkodható szét. Az érlelés 1—2 hónapig tartott a bánya udvarán, rendszerint eresz alatt. Közben azonban állandóan nedvesíteni kellett a pörkölt kőzetet. Nyári napon 8—10-szer is megöntözték a halomba rakott timsókövet. Az érlelés alkalmával úgy kellett a kőzetet tárolni, hogy az esővíz el ne vigye a keletkező timsót. Ezért általában az volt a szokás, hogy deszkaállványon érlelték a pörkölt timsókövet. A parádi timsóbányákból kevés adatunk van arra, hogy ott is építettek volna ilyen állványzatot. Wentzel Ferenc írja ugyan, hogy „Ahová az érc ki vagyon hordva, azon alól két padlószélességű hídnak tsináltatása kívántatik, hogy amikor a tó megtelik, alatta a víz elmehessen [116]." Nem lehet azonban megállapítani, megvalósult-e ez a deszkaépítmény vagy sem. V. Kioldás. A kellően megérett timsókőből a timsót ki kellett oldani. Ehhez meglehetősen sok vízre volt szükség, ezért a parádi bányák építésének egyik legelső feladata volt megfelelő nagyságú víztároló építése. 394-