Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

III. TANULMÁNYOK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Dr. Soós I.—Dr. Szőkefalvi-Nagy Z.: Az első magyarországi „timsógyár"

Ahol csak lehetett, felszíni fejtést alkalmaztak. Orczyék olykor zsellérekkel takaríttatták el a timsókő felett levő meddőt. ,,A ballai zsellérek 42 öl földet lehordtak az ércről a múlt ősszel" — jelenti Wentzel Ferenc „belsőbányai timsóházi factor" 1821-ben [107]. Ahol azonban nem volt kifizetődő a felszíni fejtés, ott föld alatti tárnákat vágtak ki. A tárnák oldalfalait alkotó kőzeten azonban, a levegővel érintkezve, megindult a pirit oxidálódása, s pár év alatt elmállott. Ezért mentek tönkre Totovits idejében a kellően meg nem újított tárna-járatok. A timsókövet „értzvágók", vagyis bányászok fejtették teljesítménybér (conto) alapján. A teljesítménybért aszerint szabták meg, milyen nehezen lehetett a timsókőhöz hozzáférni. 1796-ban pl. 77 3/4 köbölt (1 köböl = 6,8 m

:

!) 1 forint 50 dénárral számolták el, a többit már csak 1,25tel. [108] III. Pörkölés. A kibányászott köveket a bánya területén tárolták. A tárolás alatt a levegővel, nedvességgel való érintkezésre a mállás meggyorsult, ez kedvező volt a későbbi gyártási folyamatokra vonatkozóan. Káros tényezőként jelentkezett azonban az esővíz, amely a timsótartalomból kioldott. Ügy oldották ezt meg, hogy lehetőleg eresz alatt raktározták, vagy pedig a tárolt timsókőről lecsurgó esővizet összegyűjtötték. A pörkölés Párádon kemencében történt. Ez akkor szinte a legfejlettebb módszernek számított. A beregi timsófőzők között volt ugyan olyan is, mint a podheringi, ahol olyanfajta gödrökben égették, mint a meszet. Ugyanakkor viszont annak a területnek legnevezetesebb lelőhelyén Kitaibel Pál javaslata alapján folytonos kemencéket használtak, amelynek tetejére adagolták a friss timsókövet, s az alján vették ki a kipörkölt követ. [109] A parádi timsópörkölő, vagy ahogyan azt a pörkölés német nevéről nevezték „Rost" vagy „timsóföldet égető épület" túlnyomórészt szakaszosan üzemelt. Az épület falai téglából, nem terméskőből készültek, csak a bolthajtást és a zsindelyes tetőt tartotta 10 kőoszlop. A parádi Rost kettős volt (két „ága" volt). Egy-egv ágába 8 öl fa ment be, a kettőbe tehát 16 öl. [110] A kibányászott köveket ebbe a pörkölő kemencébe rakták be. Igen lényeges kérdés volt, miképpen folyik le a pörkölés. Sok függött a kőzetdarabok nagyságától is. A kelleténél kisebb darabok hamar túlhevültek, az aránytalanul nagyoknak a közepe nyersen maradt meg. Még a kellő nagyságúaknái is elkerülhetetlenül a felület jobban áthevült mint a belseje. A pörkölés levezetése nagy szakértelmet követelt meg. Ha ugyanis a tűz nem volt kellően erős, a pirit nem, vagy csak részben oxidálódott el. Ha viszont a kemence hőmérséklete túl magasra emelkedett, „agyonégetett" timsókő keletkezett, amelyből már nem lehetett elegendő menynyiségű timsót nyerni. Ilyenkor ugyanis a kénsav egy része kén-trioxidként elillan a kőzetből, másrészt pedig a kőzet szilikáttartalma üvegessé olvad meg, elzárja a kőzet pórusait, s a kioldó víz nem juthat a kőzet belsejébe. 391-