Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOM- ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - Lőkös István; Kazinczy 1813-as Dayka-kiadásának korabeli fogadtatása 225 Dr. Nagy Sándor: Egy fejezet a századforduló prózájából (Gárdonyi Géza novellái)

bíróságon, inkább csak szemlélője marad a tanyasi parasztok életének [10]. A szegedi parasztnovella virágkora különben is a 80-as évekre esik, s Gárdonyi legfeljebb Mikszáth hatásán keresztül hozható vele kapcsolatba. Nacsády József sem tér ki arra hosszú tanulmányában, hogy Gárdonyi mennyire kapott ösztönzést a szegedi parasztnovellától? [11] Láttuk, az ösztönzést inkább gyermekkora, származása, tanítói tapasztalatai és világnézeti fejlődése adják, ezek segítségével eszmél rá az önálló paraszti világ létezésére. Ezért parasztábrázolása más lesz mint Tömörkényé, akinek művészete inkább a szegedi parasztnovella regionális leírásaiból, néprajziságából és konkrétságából sarjadt. Ebből következik, hogy Gárdonyi parasztnovelláiban a 90-es években több a szubjektivitás, prózája ezért lesz „időtlen", tájhoz és konkréthoz nem kötött, több benne az intellektuális, tudati elem, a hangulatok, érzések, lelkiállapotok kivetítésével a század eleji magyar novellák felé mutat. Nem lehetetlen az sem, hogy közelebbről megismerkedik Petelei István novelláival is, hiszen 1889-ben kapcsolatban van Kolozsvárral, Bródy Sándor közli írásait az általa szerkesztett Magyarság-ban, a Kolozsvári Élet-ben és az Erdélyi Képes Űjságban. Peteliről pedig köztudomású, hogy lírai alaphangú, a folklórból sarjadt, szociális mondanivalót sugárzó novelláit a Turgenyev-hatás formálta. Jelentős a Mikszáth-hatás is, bár A jó palócok és a Tót atyafiak novelláinak szintjét — igaz nem sokszor — Gárdonyi már elérte (Az árvalegény). Az én falumat (1898) majd Mikszáthnak ajánlja, de novellái még a romantika legszürkébb hímporát is lesöprik a paraszti életről. Új, más hatásokkal kibővülő paraszti világ ez, a paraszttal azonosuló polgár őszinte felfedezése. Ami a 90-es évek novelláiban először is szembetűnik, az a közelség, azonosulás, az író szubjektivitása, belső jelenléte. Parasztjainak sorsa az ő sorsa is, örömük öröme, bánatuk az ő bánata is. Ritkán mozduló világnak tűnik ez, de annál gazdagabb belső mozgása. A kis Bozóki Ilonkát elragadja a halál, mint egy hamvas szárnyú kék pille hull le törött szárnyaival (A kék pille, 1895). A haragosok (1895) öreg emberpárja egy hosszú élet nyomasztó súlyát hordozza vállán, tragikusan, jóvátehetetetlenül. (Majd Móricz írja meg ezt újra a Bent a kupéban című novellájában, alig adva hozzá valami többet). Paizs János és Lidi az élet végéről tekintenek vissza, az elszalasztott boldogság fájdalmával ballagnak a falu vége felé. Kristálytiszta, „népies sallangoktól" mentes jellemek ezek, csendes nyugalmuk a magyar paraszt tulajdonsága. Ujak születnek, öregek lépnek a sír felé, kemény munkában megkérgesedett kezek fonódnak össze végső búcsúzásra (Kevi Pál halála, 1897; Csak már a Pesta jönne, 1900). Mély érzések rezdülnek, szenvedélyek gyulladnak ebben a látszólag mozdulatlan világban. Ki írta meg eddig a magyar paraszt földhöz tapadó életének apró tragédiáit, miként Gárdonyi? A mezsgyekö-ben (1895) is haragot szül a tulajdon, 250