Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOM- ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK KÖRÉBÖL - 185 Kocsis Károly: Időbeli viszonyok kifejezése az orosz és a magyar igei szó-szerkezetekben

Voltaképpen tehát a békéltetés szándéka vezeti, amely a recenzión belül is, a valóságban is, két irányba igyekszik hatni: Kisfaludy Sándor, tehát a Dunántúl és Kazinczy irányába. S ha Kisfaludyt a Kazinczy részéről korábban kifogásolt nyelviség pontján próbálja kiengesztelni, Kazinczyt meg Dayka értékeinek, jelentőségének analízisével kísérli meg emehez közelíteni — egyaránt bizonyítva mindkettő irodalomtörténeti rangját. De nézzük: milyennek látja most már a Himfyvel újólag párhuzamba állított Daykát a recenzióban. Ha Kisfaludy méltatását a nyelvi gazdagság, szín, változatosság szempontjából ítélte meg, akkor — ezt az általa felállított „antithesis" is megköveteli — Daykát is innen kellett megközelítenie. így is történt. „. . . Daykát tekintvén — írja —, meghat bennünket azon erő, melyet ő, a még készületlen nyelvvel küzdvén, előttünk kifejteget." [73] S hogy ez miért van így, annak konkrét magyarázatát is igyekszik megadni a továbbiakban. ,,Dayka ... — írja alább — sokkal kisebb mértékben nyerte a képzelő erőt, s nála az az érzésnek alatta áll. A lélek érzései abstractiók, s minél inkább abstractok, annál keskenyebb pontba vonulnak öszve, s annál vékonyabbak s szövedékesek az egymástól különböző szálak, hogy végre őket különbözni érzed ugyan, de éppen úgy nem magyarázhatod mint azt, hogy mi legyen a különbség a rózsának és violának illatja közt? Ez az oka, miért az ily költő nehezen öntheti ki magát, s küzdenie kell nyelvével, hogy szavakat találjon, melyek érzései felől sejdítést ébresszenek másokban." [74] Dayka költészetének megítélése tehát föltétlen más, az általa felvázolt úton, Dayka karakterének (a Himfyéhez viszonyítva) másféleségét figyelembe véve történhet csak. Sőt, ezen túl számolni kell a magyar nyelv XVIII. század végi állapotával, készületlenségével is, amely erőteljesen determinálta Dayka költészetének kibontakozását. Ez a Dayka viszont — vonja le a konklúziót — semmivel sem marad alatta a dús fantáziával megáldott, s a nyelvvel könnyedén bánó Himfynek, mert annak is, ennek is egyaránt vannak — az értékes vonások mellett is — fogyatkozásai. Himfy a gazdag nyelvi anyag s a páratlan képzelőerő mellett elhanyagolja „a kitétel csinosságát", sőt ,,a verselés" is „csak mellékes dolognak vétetik" nála, Dayka viszont épp a gondos verselő hírében áll, aminek funkcióját tagadni nyilván oktalanság lenne, s ez az erénye biztosít Himfyvel egyenrangú helyet számára a magyar literatúrában. S ezzel a mérleg egyensúlyba billent, meg is mondja ezt a recenzens: „Himfy gond nélkül szép, sokhelyt csak erős, csak gazdag; Dayka gonddal szép, sokhelyt csak szép és csinos." [75] S ezzel — sajnos — meg is szakad Kölcsey fejtegetése, a probléma alaposabb kibontásából csak egy töredékes mondat maradt. így hangzik: „Midőn Dayka a poetai pályát futni kezdette . . ." Nyilván a pályakép felvázolása, végül — ennek alapján — Dayka értékelésének megfogalmazása következett volna. Hogy milyen végkövetkeztetésekkel, nem tudni. Ne is kutassuk, tényekkel nemigen bizonyítható hipotézis lenne. Nézzünk szembe inkább egy, a recen236