Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1967. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 5.)

TANULMÁNYOK AZ OKTATÁS ÉS NEVELÉS KÉRDÉSEIRŐL - Dr. Pelle B.—Jakab A.: Megjegyzések a tanárképző főiskolák geometria gya-korlatához

delni, hogyan töri le magában a hajlamot, hogy azt és csak azt kell megvédeni, ami neki kényelmes, hogyan tanulja meg az érvek logikai helyességét a legmagasabb rangú kulturális és lelki értékként becsülni, és mind gyakrabban szánja rá magát arra, hogy ezért az értékért feláldozza személyes érdekeit". Ha az oktató lépten-nyomon rámutat ezen értékek alakulására, nagyban hozzájárul, hogy ez élő és uralkodó tulajdonsággá váljon. 2. Kitartás és bátorság. Általában a matematikai feladatok élesen meghatározott célt tartalmaznak és világosan megszabják az eredményt, amelyet el kell érni. Az egyén képes, sőt köteles tudni ellenőrizni magát, hogy az értelmezése nem tartalmaz-e iogikai hibát, továbbá ismer módszereket a megoldás ellenőrzésére. Könnyen érthető, hogy az ilyen éles ismérvek mennyire serkentik a kitartást a kitűzött cél elérésére. A diadal itt éppen olyan közvetlenül érezhető, mint a sportversenyen. Mindenki, aki egyszer megkóstolja az alkotó siker nemes örömét — mert a matematika feladatok elvégzése alkotó munka —, soha nem fogja sajnálni a fáradságot, hogy újból kipróbálja. Elméleti megalapozottsággal bátran mer hozzányúlni újabb és újabb feladatokhoz, mert reálisan tudja elemezni a „helyzetet" az adatok alapján, a célt a feladat megfogalmazása által és az utat elméleti tételek és kialakult módszerek birtokában. A szaktanár e tulajdonság kifejlesztése érdekében sokat tehet a gyakorlatok módszeres felépítésével, a különböző nehézségi fokú feladatok egymásra épülésével, az elméleti tudásszint megkövetelésével, magatartásával stb. 3. Fegyelmezettség: Az előző tulajdonság kialakítása feltételezi a fegyelmezett munkát, ugyanakkor a kitartás tökéletesíti is ezt az emberi tulajdonságot. Hogyan alakítja ezt a matematika? A matematika nem tűri a rendszertelenséget, kapkodást. Minden feladat megoldásának megvannak a logikus lépései, amely által célhoz jutunk. Ez az út olykor-olykor többféle lehet, a feltörő ötletek szépsége és vonzóereje gyakran megállítja az egyik irányban „kiépített" logikumot. Nagyfokú fegyelemre van szükség, hogy végig vigyük egyik elgondolásunkat, és tartalékoljuk az újabbat, hogy az első befejezése után azt is kidolgozzuk. A rendszertelenségnek jóval súlyosabb formája, amikor elméleti megalapozottság hiányában, a tényleges tudás nélkül rakjuk össze „felelőtlenül", kapkodva és összefüggéstelenül ismereteinket a feladat elvégzéséhez. Ez esetleg a „kezdő matematikust" jellemezheti, de rövid időn belül megszünteti a tárgy sajátos vonása az egyén ilyen irányú hozzáállását. Szükségképpen kialakul a gondolkodás fegyelmezettsége, amely nemcsak a matematika iránt nyilvánul meg, hanem a társadalmi érintkezésben is. E tulajdonság kialakulásához, ugyanúgy, mint a többihez, kevés a hallgató és a matematika. Szükséges egy irányító, egy pedagógus, egy szaktanár, aki tudatosan ráébreszti az egyént a rendszerezett, fegyelmezett munka szükségességére a matematikán belül is, aki minden 119