Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1965. 2. köt. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 3.)
Dr. Pelle Bála: Gondolatok a tanárképző főiskolák hallgatói körében végzendő pártépítő munkához
ben külön megbízatás nélkül is helyt kell állni a hallgatónak, és szükségképpen próbára tétetik egyéni felkészültsége, világnézete is. Ugyanakkor szükségesnek tartjuk azoknak a konkrét pártmegbízatásoknak egész sorát, amely továbbfejleszti és próbára teszi a hallgatók akaraterejét, szilárd világnézetét, szervező készségét stb. Olyan feladatok szükségesek, amelyeknek elvégzése után érzi az egyén a végzett munka utáni örömet, hogy az többékevésbé az ő „műve". Éreznie kell, hogy bíznak benne, azért követelnek tőle. A bizalmat hallgatóink mindig nagyon komolyan értékelik, és ez óriási hajtóerő náluk. Az a tudat, hogy „ne csalódjanak bennem", ütemes motorként hajtja az egyént a munkavégzésben. Ez a konkrét megbízatás többé-kevésbé meg is van. Hiszen egy év múlva már a legrátermettebbek közül kerülnek ki az ifjúsági vezetők. Az a legfontosabb feladat tehát, hogy segítsünk nekik az „önállóvá" válásban, a reszortok önálló irányításának elsajátításában. Értékeljük tevékenységüket, kísérjük figyelemmel azt, hallgassuk meg elképzeléseiket, adjunk nekik tanácsokat stb. így érezni fogják, hogy az ő munkájukra szüksége van az intézetnek, és tettek valamit az intézet eredményeiért. Ha a konkrét megbízatásokat nem sikerül megszervezni hallgatóink számára, lemondhatunk a körükben végzendő pártépítő munkáról. A kommunista tudatosság ugyanis a közjót szolgál*) munkában alakul ki és szilárdul meg. Az egyén sokoldalú fejlődésének .alapja az alkotó munka. A kommunista nevelőmunka lényege és magva: előkészíteni a munkára és megedzeni a munkában. Megemlítünk néhány megbízatást, amely az előző módon járul hozzá az egyén fejlődéséhez: KISZ-bizottsági és alapszervezeti vezető, kollégiumi bizottsági tag, szobafelelős, úttörő vezető, kulturális csoportok ifjúsági felelőse, sportszervező, vidéki vagy „külső" KISZ-szervezetekben propagandista vagy kultúros. Időszakos megbízatások keretében: egy szakösszejövetel felelős szervezője, egy főiskolai összejövetel szervezésének reszortfelelőse, kollektív beszélgetés levezetése, politikai jellegű előadások megtartása, majális szervezésében reszortfelelős stb. Ilyen munka során vallhatjuk, hogy a KISZ a párttagság előiskolája, a kommunisták élcsapatának legtermészetesebb utánpótlása. d) Vigyázni kell azonban, hogy egy hallgatóra sok funkciót ne bízzunk. Ha a funkciókat nem tudja maradéktalanul ellátni, a felületesség fejlődhet ki benne, vagy a sikertelenségek sorozatán keresztül az alkalmatlanság gondolata. Mindkettő igen veszélyes. Ezt elsősorban a KISZ segítő tanár és az alapszervezeti vezetőség tudja figyelemmel kísérni, legfontosabb azonban, hogy maga a hallgató jelentkezzen az ilyen irányú problémáival. e) Meg kell hívni a kiválasztott fiatalokat azokra a pártcsoport-