Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Minorics Tünde - Gonda Tibor: Gasztrokulturális örökségünk turisztikai hasznosítása
Minorics Tünde-Gonda Tibor • Gasztrokulturális örökségünk... 69 éppen a helyi kulturális örökség, a lokális tradíció továbbadásán alapul, mert a helyi hagyományok mindig erős érzelmi azonosulást jelentenek. Az értékek, az életmódok, a mítoszok, a hiedelmek, a hitek és a nyelvek, egyszóval a hagyományok különbözőségének elismerése adja a kulturális pluralizmus alapját. Csak a lokális hagyományok létének elismerése biztosíthatja a kulturális folyamatosságot. (Hoppál, 2008:13) A történeti Baranya területén élő emberek kulturális sajátosságait, táji identitását, a különféle néprajzi csoportok kialakulását is egyaránt befolyásolták táji, társadalmi, illetve történelmi adottságok. A földrajzi környezet meghatározta az egy-egy tájegységen belül élők foglalkozását. A táj adta nyersanyagok, természeti lehetőségek az idők folyamán eltérő tevékenységi formákat, kézműves ágazatokat, valamint más-más gazdálkodás kialakulását eredményezték. Különböző nyelveket beszélő népessége, vallásfelekezeti elkülönülése, házassági kapcsolatainak kiterjedési köre, továbbá tárgyi kultúrája, étkezési hagyományai, viselete, vagy éppen szokásainak elterjedése egyszerre tette lehetővé az egyes történeti népcsoportok megkülönböztetését. A XVI. századtól a Balkán területéről, a török elől több hullámban menekültek ortodox vallású szerbek, a XVII. század folyamán pedig katolikus horvátok (sokácok, bosnyákok) Baranyába. A török hódoltság során elnéptelenedett területekre a XVII-XVIII. század fordulójától a világi és az egyházi földesurak németajkúakat telepítettek, akik főleg a Duna menti térséget népesítették be. Az új telepesek, élve a szabad költözködés lehetőségével, idővel más vidékekre is áttelepültek, ezért nehéz tisztán nyelv vagy népszokások szempontjából egymástól határozottan elkülöníteni őket. Jelen esetben nem is célunk, csupán hangsúlyozni kívánjuk, hogy milyen sok tényező alakította e változatos tájat változatos táplálkozáskultúrájú tájjá. A változatosság szemléltetésére remek példa a Duna és a Dráva határolta térség, mely részben az Ormánságig, részben a közép-baranyai dombvidékig húzódó terület. A Belső-Drávaszöget, más néven Baranya-háromszöget, a trianoni békeszerződést követően elcsatolták Magyarországtól, de a magyar népcsoport egykor egységes néprajzi jellege az országhatár ellenére bizonyos vonásokban mégis megmaradt. A Siklós környéki ún. Külső-Drávaszög lakói foglalkozásukat, viseletűket, életmódjukat illetően sok hasonlóságot mutatnak a belső-drávaszögiekkel. Az egykori eszék-budai hadiút mentére, a megfogyatkozott lakosság helyére, német és horvát népcsoportokat telepítettek. Másrészt a török kiűzését követően, a XVII. század végén, a Kiskunságból református magyarokat hívtak a térségbe. Drávaszög népessége a földrajzi környezethez alkalmazkodva, a folyóknak, a jó termőföldnek és az éghajlatnak köszönhetően halászattal, földműveléssel, állattartással és szőlőtermesztéssel egyaránt foglalkozott. Hagyományos táplálkozásuk is ehhez az életmód
