Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Bertha Zoltán: Kisebbségi sorsjelképek
Bertha Zoltán • Kisebbségi sorsjelképek 23 verstípusoktól és struktúráktól. Valamint attól a szereptudattól, mely erdélyiségük lényeges elemét jelenti”; életművük „legjobb és legmaradandóbb részét azok a költemények alkotják, melyekben az erdélyiség mint művészileg megformált világkép kimutatható. Az összmagyar irodalmat is ezek a költemények gazdagítják, ezek szélesítik színképét. Nem utolsósorban azért, mert középpontba az egyén identitástudatát állítják, s ezzel a személyiségválság és -vesztés késő modern témájának és e téma érzelmi és lélektani következéseinek (magány, az emberi kapcsolatok kiüresedése, az önmegvalósítás kudarcai) újszerű feldolgozását nyújtják.” Erdélyi, kisebbségi irodalmi nóvum tehát az egyén és a közösség identitásdimenzióinak olyan szerves összekapcsolása, amely egyszerre reflektál a személyiség és a kisebbségbe taszított nemzetrész sorsproblémáinak a sajátos kifejezéslehetőségeire is; s ennek artisztikus megnyilvánulása lehet az egzisztenciális erejű sorsjelképi beszédmód, a sorsos igazságbeszéd az individuális és kollektív lét- vagy gondtapasztalatok rengetegéről. Például a történelmi szenvedés és abszurditás minden rétegét felkavaró geográfiai és historikus végzetfogalomról: a hely és a fátum nevéről: Trianonról. Sütő András szavával: a Trianon-szindrómáról. Vele a kiszolgáltatottságot megszüntetni kívánó összmagyar nemzeti önrendelkezés esélyéről. Vagy arról a bizalomról, amelyet - a Csonka Magyarország című 1920-as versében szenvedélyesen megfogalmazottakat („Oh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája! szólj! / falak, omoljatok hangjaitól”; „Nekem van rá jogom! Én elkiálthatom: / Igazság!") mintegy értekező nyelven is megerősítve - Babits Mihály is állított {Az írástudók árulása, 1928): Magyarország „az a nemzetek közt, melynek legmerészebb álma sem haladja túl a legminimálisabb Igazságot. Ha valahol otthont remélhet még a földön az Igazság régi elve: itt van az. E szerencsétlen és megalázott nemzet - a harci erő védtelen áldozata - szellemi tekintetben szerencsésebb, mint a büszke hatalmasok: szabadon nézhet szembe a Gondolattal, melytől az Erő fél, s egyszerre szeretheti hazáját és az Igazságot”; s „az Igazság maga sem kívánhat itt egyebet, mint fölemelését ennek a boldogtalan népnek, melynek oly fájdalmasan igaza van'.’ S abban az eszmei igazságtételben és igazságszolgáltatásban, hogy magyarság és igazság egybefonódása szerint - ahogyan szintén Babits vallotta Áldás a magyarra című 1938-as költeményében -: „Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre, / bár a világ minden fegyvere őrizze. / Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság, / de leghatalmasabb mégis az igazság.” A transzcendens bizonyosság feltétlen győzelmében kell tehát hinnünk minden evilági hatalmi erőszak ellenében. („A mi igazságunk: a mi erőnk” - hirdette prófétai méltósággal, Kiáltó szóval 1921-ben már Kós Károly is.) Hihetünk egyrészt a trianoni sorstragédia megítélésének tisztaságában, akár a szel
