Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Pomogáts Béla: Trianon a történelemben és a magyar irodalomban
20 Új Dunatáj »2015.1-2. szám tása hatotta át a török hódoltság korában százötven esztendőn át három országban élő magyarság közösségi identitását is. A Babits és Kosztolányi, József Attila és Illyés Gyula, Kós Károly és Reményik Sándor által képviselt új nemzeteszme ugyanakkor nem járt együtt elzárkózással, nem vezetett a kulturális izoláció kísérletéhez. Ellenkezőleg, irodalmunkban talán sohasem volt olyan erős a közép-európai összefogás gondolata, a dunai népek együttműködésének vágya, mint éppen Trianon után. Ez a gondolat nagy történelmi hagyományokra épült: Kossuth Lajos és Teleki László eszmei örökségére, Ady Endre és Jászi Oszkár (soha meg nem valósított) ideáljaira és terveire. A dunai együttműködés eszméi erősödtek fel a román írókkal kapcsolatokat kereső Babitsnál, a szerb irodalommal ismerkedő Kosztolányinál vagy éppen a szlovák és román költőket fordító József Attilánál, aki különben a közép-európai kiengesztelődés időtálló vallomását tette A Dunánál című versének zárószavaiban: ...Én dolgozni akarok. Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani. A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő, egymást ölelik lágy hullámai A harcot, amelyet őseink vívtak békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés. Ugyancsak a kölcsönös kiengesztelődés eszméje öltött alakot olyan költőknél és íróknál, mint Győry Dezső, Mécs László, Tamási Áron vagy éppen Illyés Gyula, aki A Dunánál, Esztergomban című nevezetes versében fejezte ki haragját amiatt, hogy a határok elválasztják egymástól az embereket és a népeket, egyszersmind azt az elszánt akaratát, hogy az észnek, a képzeletnek és a bátorságnak, tehát az emberi szellemnek ezeket a határokat egyszer le kell bontania: Országom határa! - melyben jogom van fennen énekelnem, hol hangom otthonosan rebben, mint jó visszhangzású teremben.
