Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Pomogáts Béla: Trianon a történelemben és a magyar irodalomban
14 Új Dunatáj • 2015.1-2. szám következményét. Csak a huszadik századi magyar költészet két - sok tekintetben egymás ellen is kijátszott vagy inkább kijátszani kívánt - óriására, Ady Endrére és Babits Mihályra hivatkozom. Mindketten egyforma fájdalommal és elkeseredéssel vetettek számot az ország és a nemzet megcsonkításának lehetőségével, illetve következményeivel. „Elpirulok - írta Ady S ha Erdélyt elveszik? című írásában, még 1912-ben, midőn a hódításokra vágyó bukaresti politika bejelentette erdélyi igényeit - a magam látszó romantikájától, de leírom, hogy Erdélynek külön lelke van, s fenyegető, brutális, de vajmi lehető térképváltoztatások két emlőről szakítanának le két ikergyermeket, a magyart és a románt [...] Mi magyarok s az erdélyi románok gyökereinkkel lennénk kiszakítva, mihelyst ez az őrült militáris világ [...] diplomaták diagnózisa szerint kezd gyógyítani bennünket [...] Mai, barbár csodák idején el tudom képzelni azt is, hogy Erdély hamarosan megvalósulása lehet tüzes, vad álmoknak, mik nem minden alap nélkül kísértenek az alsó Kárpátok alatt. De a dilemmás Erdéllyel évszázadok marasztaló szellemét lázítja föl a vad hazapolitika, s hazátlanná tenne két szerencsétlen s minden más nemes fölszabadulásra joggal váró nációt.” Babits Mihály pedig közel három évtized múlva, 1938 karácsonyán Gondolatok az ólomgömb alatt címmel a következőket jegyzi fel: „Rájövök, hogy nem is tudok pontosan visszaemlékezni a csonka ország formájára, holott milyen tévedhetetlenül látom magam előtt ma is a régi, nagy Magyarországét. [...] Magyarország áll előttem megint, de nem a csonka, hanem az igazi, a történelmi Magyarország, a kerek, ép vonal, amely gyermekkorom óta belém idegződött [...] Szinte szerelmes voltam ebbe a vonalba, ez volt az én első szerelmem [...] S amint elképzelem ezt a gyönyörű, élő testet, első szerelmemet, megint elfog a kínzókamrák hangulata.” Igen, a magyar irodalom és a magyar társadalom - nagyjából minden politikai véleménykülönbség ellenére a legitimistáktól a szociáldemokratákig és a fajvédő pártoktól a „föld alatt” szervezkedő kommunistákig - így érzett és gondolkodott a fenyegető, majd megvalósult Trianonról. Az olyan sokszor kívánt nemzeti egység legalább ennek az egyetlen történelmi kihívásnak az esetében létrejött. Trianon mindazonáltal nemcsak magyar tragédia volt: összeomlását és állandósult válságát okozta a közép-európai összefogás eszméjének is. Korábban voltak reményei és lehetőségei egy ilyen összefogásnak (maga Ady és Babits is ezeket a lehetőségeket szerette volna valóra váltani). A trianoni rendelkezéssel azonban a legkevésbé sem a történelmi igazságtétel jutott érvényre, hanem a fanatikus nacionalisták zsákmányoló szenvedélye és a kisebbségi sorba került és kényszerített népcsoportok létét és kultúráját fenyegető barbár intolerancia. Ezt a szomorú tényt Trianon után igen sok
