Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 3-4. szám - Gyáni Gábor: Móricz Zsigmond és a népi írók
Gyáni Gábor • Móricz Zsigmond és a népi írók 25 Ilyen körülmények között Móricz kalandja a népi írókkal nemcsak az író hamarosan bekövetkező halála, de amiatt is felemásra kellett, hogy sikerüljön, mert nem találta, nem találhatta meg velük a megfelelő hangot. S mi a helyzet a népi, a paraszti életet ábrázoló Móriczcal? A népi írók első irodalomtörténésze, a debreceni egyetemi tanár, Juhász Géza 1943-ban is már arról értekezett, hogy - irodalmi formában - Móricz regényeiben szintetizálódik a nép, a magyar paraszt társadalmi létéről folyó diskurzus: mint „Eötvösnél a betyár, Viola, Móricz beállításában meg Rózsa Sándor a dolgok mértéke. Egységes látomássá sűríti ebben a végső nagy művében nemcsak saját kimeríthetetlenül gazdag emlékeit, hanem a népi irodalom kutatásait is”.16 A Rózsa Sándor regények mellett bizonyára A boldog ember és az Életem regénye, a harmincas évek ezen két kiemelkedő Móriczregénye érdemel ezúttal kitüntetett figyelmet. Juhász Géza sugalmazása szerint Móricz epikai teljesítményének egyszerre volt, egyszerre lehetett forrása az író saját paraszti, a paraszti életről szerzett élményvilága és mindaz, amit az író maguktól a népi íróktól, és a hozzájuk kötődő tudományos elméktől (főként a néprajzosoktól) tudott meg erről a világról. Mindezek nélkül nem is igazán íródhatott volna meg A boldog ember és az Életem regénye. Tény és való, hogy elementáris hatást gyakorolt Móriczra a néprajzos Kiss Lajosnak egy, a harmincas évek elején megjelent tájnéprajzi könyve; Móricz Virág szerint valójában ennek köszönheti A boldog ember a megszületését. Szilágyi Zsófia pedig azon a véleményen van, hogy az Életem regénye mélyén a saját (paraszti, falusi) gyermekkora iránt érzett, újonnan fellángolt nosztalgia munkál.17 Ezt a vélekedést támasztja alá az író is, amikor regénye végén mintegy kiszól a fikciós történetből: „Bevégeztem életem regényét. [...] Újraéltem egész életemet. [...] írhatnám még világ végéig, az életem végéig. Minek. Ennél többet nem mondhatok magamról.”18 Jóllehet Móricznak ez a regénye nem puszta emlékezés, hanem alapos történeti kutatómunka és egyúttal az írói fantázia terméke. Ahhoz hasonló fikció, mint A boldog ember, amiről pedig az író azt hirdeti: valójában egy hús-vér parasztember, Joó György (alias Papp Mihály) élőszóban elbeszélt élettörténete, amit az író csak lejegyzett és átnyújtott az olvasóknak. Ahogy azonban Szilágyi Zsófia utólag kiderítette, egészen valószínűtlen a regény Móricz által sugalmazott orális eredete: 16 Juhász Géza: Népi írók. Magyar Élet Kiadása, Bp., 1943.12. 17 Szilágyi Zsófia: i. m. 567. 18 Móricz Zsigmond: Életem regénye, i. m. 322.
