Új Dunatáj, 2015 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 3-4. szám - Gyáni Gábor: Móricz Zsigmond és a népi írók
Gyáni Gábor • Móricz Zsigmond és a népi írók 23 Más kérdés, hogy a vállalkozás hamarosan zátonyra futott, miután kiderült: ő, a kívülálló sem lehet képes áthidalni a mozgalmon belüli szakadékokat. Nem hatástalaníthatta például azokat az ekkor már nyilvánvaló feszültségeket, amelyek egyebek közt Erdei és Veres Péter között kialakultak. Erdei egy 1942-ben Móriczhoz írt levele tanúskodik erről. „Azt is nehezen viselem el, amit kollegáim csinálnak. Mindig elolvasom a jelentékenyebb eszmefuttatásokat vagy írói mutatványokat éppen úgy, mint a prófétai nyilatkozat [okát], azonban mindig inkább taszítanak, mint vonzanának, s ha tudnék valamit szólni hozzájuk, az legtöbbször helytelenítő kritika lenne. Ezt pedig nincs értelme tenni, mert nem az én szembefordulásomon fordul meg a dolog.” A népi írók mindegyikének a hangját egyszerre hallatni igyekvő Móricz lapja sem nyeri el Erdei feltétlen tetszését: „olyan véleményfórum lett, mint a többi folyóiratok, részben pedig sok polyvának az összesodródása”.10 Elmondhatjuk, Móricz csupán élete utolsó néhány évében működött szorosan együtt a népi írókkal, amikor meg szerette volna menteni a mozgalmat a jelen és a jövő számára. Olyan pillanatban került erre sor, amikor nem nyílt már rá tényleges esély. A Márciusi Frontxú megteremtett akcióegység szétesését kétségkívül siettette a Teleki-kormány égisze alatt intézményesített hivatalos szociálpolitika, amely szociális titkári posztot kínált a népi írók egy részének. Kovács Imre egyenesen árulásnak minősítette az állás elfogadását, mivel - ahogy visszaemlékezésében fogalmazott - rádöbbent, hogy olyan emberekkel dolgozott korábban együtt, akikről még azt gondolta, „a harcot végigviszik, végigverekszik velem vagy együtt”. Nem ez történt azonban, hiszen, „Senki sem gondolta, hogy egy szociális titkár, Borbély- Maczky Emil főispán mellett, el tudja érni, amit szeretne.”11 A másik oldal képviseletében Kerék Mihály fogalmazta meg a lehetséges ellenérveket, történetesen épp egy Móricznak, a Kelet Népe főszerkesztőjének írt, 1940. március 21-én kelt levelében. „Kovács úgy állítja be a dolgot, mintha a szociális tanácsadói megbízás elvállalása egész addigi munkánk feladását, sőt egy mozgalom elárulását jelentette volna. Ez a beállítása majdnem rosszhiszemű, mert hiszen neki tudnia kell, hogy publicisztikai és szakirodalmi munkásságom azóta is ugyanazon a vonalon mozog, mint azelőtt. [...] Ki kell jelentenem, hogy sem a belügyminiszter, sem más soha nem korlátozott írói munkásságomban, úgy tudom, Szabó Zoltánt sem. Márpedig, ha az a cél, hogy bennünket elhallgattassanak, akkor legalábbis nem nézték volna szótlanul írásainkat. Nincs tehát semmi okunk a mentegetőzésre [...] 10 Uo. 131. 11 Huszár Tibor: Beszélgetések. Magvető, Bp., 1983.126.
