Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 2-3. szám - Serfőző Simon: Semmi sem úgy van (2. rész)

16

Új Dunatáj • 2014.2. szám

Vegyék is! Büszke lehessek rá.

Bori újra ült a ládára, hogy folytassa a varrást. A ruha lassan kezdett alakulni, láttam, amikor időnként felpróbálta. Jól nézett ki benne. Volt még híja, mert például a fátyol, amit majd a fejére tesz, az még csak a képzeletében készült, nem a konyhaasztalon.

Ezzel az asztallal Zsuzsa asszony ajándékozott meg, mikor elhozta a kíváncsiság megnézni, hova jövünk el tőle, s látta a nagy gazdagságot.

Épp a szomszédoktól kölcsönkért létrát másztam, a villanydrótot próbáltam középen rögzíteni, amire majd a burát akasztjuk, ha odajutunk, amikor már kifestettük a lakást.- Azt is maguk csinálják? - csodálkozott el a háziasszonyunk, akinél már nem laktunk, de még el se költöztünk. Félúton voltunk.

Ahhoz már nem kell mestert hívnunk, mint a parketta lerakáshoz, gondoltuk.

Borival mind a ketten tudtunk meszelni, otthon volt kitől eltanulni. Az ő anyja, de az enyém is minden évben mésszel körül festette a házat, istállót. Utána ragyogott a fehérségtől.

Ragyog majd itt is. Senki nem mondaná meg, hogy nem festő járt nálunk.

Csak az nem merült fel egyikünkben sem, hogy tíz-húsz centire a mennyezet alatt körbe a falon a léniát alig tudjuk majd meghúzni.

Mért ne tudnánk, vélekedtünk. Vonalzó, meg ecset kell hozzá. Kellett volna ahhoz egy kis tudás is. Főleg gyakorlat. Hol vastag volt a csík, hol vékony. A másik helyen lefolyt a festék. Le kellett kaparni, azt a falrészt újra meszelni. Hagyni, hogy megszáradjon.

Nem sok hiányzott hozzá, hogy Borival ott veszünk össze a létra tetején. O tartotta a festékes edényt, én meg egyik kezemmel a vonalzót szorítottam a falhoz, a másikkal a léniát húztam. Aztán fordítottunk, mert Bori szerint nem jól csinálom.

Akkor húzza ő, ha jobban tudja.

Közben elmentünk az anyakönyvvezetőhöz, hogy ezt és ezt akarjuk.

Szeptember végére kaptunk időpontot, akkor mondhatjuk ki az igent. Ezt megírtam levélben a szüleimnek, mit szólnak hozzá? Még azt is hozzáírtam, hogy akit el akarok venni feleségül, szoknyában jár.

Jót derültek ezen, tudtam meg apám leveléből. Akkor még jó idő szokott lenni, fogalmazta hozzá. Nem baj, hogy templomban nem esküszünk meg, nem mi leszünk az elsők, ebbe nem szólnak bele, olvastam tovább a levelet. Aztán, hogy megrendelték a sátort, ígérték a szomszédok, hogy felállítják. Pad, asztal lesz bőven, elférnek a vendégek. A szomszédok adják az üstöket, üstházakat. Egy üst nem elég,