Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 4. szám - Rigó Béla: Versfaggatás: Nem tudhatom... tudatom

66

Új Dunatáj • 2014.4. szám

Az egész egy szilveszteri „mulatságon” kezdődődött. Az 1943-as év utolsó napján Radnóti feleségével, húgával, szűkebb baráti körének egy részével élete utolsó szilveszterét tölti. Ekkor olvassa fel a jelen levőknek a Nem tudhatom...-ot. (Az elkövetkező napokban az összejövetelről távol maradottaknak is elolvassa művét.) A hatás döbbenetes. Radnóti életében még sosem tapasztalta, hogy szerettei ennyire ellenállnak egy versének. Elismerték költői erényeit, de az egészet utálták. Nekik ugyanis egészen mást jelentett, amikor Magyarországot átölelték a lángok, vagyis egén megjelentek a szövetséges bombázók.

Azt a szilveszter éjszakát a fennálló rend „faji”, politikai üldözöttéi és az ő hozzátartozóik töltötték együtt. Olyan emberek gyűltek össze a borzalmas óévet búcsúztatni, és a fenyegető, mégis reményekkel kecsegtető új évet köszönteni, akik tudták, hogy a bombák őket is elpusztíthatják, mégis ez a közeledő front az egyetlen esélyük az életben maradásra.

Az eleven áldozatok sok évtized távlatából statisztikává szürkülnek. Két tanút, jeles magyar írót választottunk ki a magyar holokauszt áldozataiból. Beszéljenek a többiek helyett!

Gelléri Andor Endre akár ott is lehetett volna a felolvasáson. Három évvel volt idősebb Radnótinál. „Pompás novellák pompás szerzője” -mutatta be Móricz Zsigmond. „Tündéri realizmus” írta műveiről Kosztolányi. Radnótihoz hasonlóan munkaszolgálatból került koncentrációs táborba, ott halt meg, épp hogy megérve felszabadulást. Most az Egy önérzet történetéből idézünk. Gelléri ekkor még középiskolás. Annyi idős, mint diákjaink. Nagydarab, esetlen kamasz, sokdioptriás szemüveggel, ugyanakkor jól focizik, sőt diszkoszvető versenyek bajnoka. De ez sem segít mindig rajta.

Egy önérzet története (részlet)

Nagy zaj keletkezett a tantermen kívül, s az egész osztály kifelé fülelt, míg csak ki nem nyílt az ajtó, s azon egy sápadt arcú, Turul-sapkás fiatalember nem dugta be a képét: - Ki a zsidókkal! - ordította ez a fiú.

S nekünk kettőnknek, mert csak ketten voltunk, fel kellett állnunk, és indulnunk kellett kifelé,ahol pofonok csattogtak már, és sírás is hallatszott, mega zsidózás hallatszott még csúnyán.