Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 4. szám - Petres Csizmadia Gabriella: Radnóti személyesen: A Napló alkotáslélektani értelmezése
Petres Csizmadia Gabriella • Radnóti, személyesen 57 Előfordul az is, hogy a Napló szövegében felbukkan egy-egy olyan gondolat, amely később valamelyik versében jelöletlen idézetként köszön vissza. Példaként említhetjük az 1944. május 19-ével datált Töredék című vers felsejlését a következő, 1939. október 3-án keletkezett naplóbejegyzésben: „Oly korban éltem, mikor egy kicsit minden ember Kenyeres-Kaufmann volt. Az irodalomban is. Oly korban éltem... de miért múlt időben? Miért volt?”12 Azonban nem csupán a költő lírai művei gazdagítják naplója szövegterét, hanem beágyazódnak az értekező prózája, jegyzetei, kritikái, kommentárai, leveleinek egyes szakaszai is, sőt más szerzők művei - szépirodalmi és publicisztikai írásai - is visszaköszönnek a Napló oldalain. Az önidézetek és idézetek szöveghálója olyan intertextuális teret képez, amely műfaji sokszínűséget eredményez, és kitágítja a naplóírás funkcióit, s megnyitja az élettevékenységként funkcionáló naplóírás műhelynaplóként és olvasónaplóként történő értelmezését. Az olvasónaplóként írt Napló A vendégszövegek naplóba ágyazása és az azokra történő reflektálások olvasónapló-jelleget kölcsönöznek a Napló egyes szakaszainak. Kétféle olvasói pozíció tükröződik a naplószövegekben: egyrészt laikus olvasóként, az esztétikai élmény keresőjeként, az olvasmányélmények rögzítőjeként nyilatkozik meg a naplóíró, másrészt profi olvasóként, a szépirodalmi szöveg szakavatott értelmezőjeként reflektál a saját és mások szövegeire. A laikus olvasói pozíció elsősorban a szöveghatás, a befogadási folyamat vizsgálata felől ragadja meg az olvasmányélmény leírását, és más szerzők szépirodalmi szövegeihez kapcsolódik. Ezt találjuk például a Háború és béke újraolvasásának kommentálásánál, ahol a naplóíró ezt írja: „az ismerős és mégis új hang újra megejt. Éjjel sokáig olvasok a petróleumlámpa mellett. Most hagyjatok!”13 A szövegvilágba történő elmenekülés, a markáns befogadói élmény máskor elnémítás helyett bőbeszédűségre sarkalja: „Cs. Szabó László Apai örökség. Ha olvasom, „műfaji izgalom” fog el. A novellák esszébe játszanak át, az esszék novellába, de az Apai örökség történetei önmagukban is kalandos utazásokra csábítanak. Ahogy a valóságba belejátszik az olvasmány, az ébrenlétbe az álom, a jelenbe a múlt s a múltba a jelen, - ez a sajátos teremtő képzelet és írásművészeti teljesítmény, mely tanultságés kísérlet együttes eredménye, megérdemelné a beható vizsgálatot.”14 12 Uő. 75. 13 Uő. 175. 14 Uő. 17.
