Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 4. szám - N. Horváth Béla: Klasszicitás és modernség Radnóti költészetében
N. Horváth Béla • Klasszicitás és modernség 43 te hogy élsz” a költő az ágyúdörej, üszkösödő romok világában így jelképezi önmagát: „írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint / ott az a tölgy...” S majd ez az örök állandóság képe, hite tér vissza a Levél a hitveshez és az első Razglednica képiségében: „Te állandó vagy bennem e mozgó zűrzavarban, / tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan.” A rájátszásnak, az allúziónak, a Nachdichtungen alkotási módnak legismertebb és legszebb példája az Erőltetett menet. Többszörös rájátszás érzékelhető ebben a formai bravúrra is építő alkotásban. Közismert, hogy Walter van der Vogelweide O weh war sint verschwunden című versének fordítása, tipográfiai tördelése visszatükröződik az Erőltetett menet szerkezetében, logikai struktúrájában. Az alexandrinusnak ez a Radnóti által kedvelt formája több versben is alapul szolgál. (Csodálkozol harátném, Nem tudhatom, Sem emlék, sem varázslat). S mint az elemzők rámutatnak, az ereszkedő, emelkedő jambikus ütemek és a verssorok közti fehér folt valóban visszaadja a mozgás szaggatottságát, erőltetettségét. Radnóti a Vógelweide-műból átveszi a világ leképeződésének antitetikusságát is. Vögelweide versének múlt-jelen oppozíciója, álom és valóság kontrasztja, a világ szétszakítottsága az Erőltetett menet szimmetrikus szerkezetében, és a látszat-valóság, hit-reménytelenség, életvágy-haláltudat kompozícióteremtő oppozíciójában tér vissza. „Költőhalál, fennkölt és hősi kép, / tagolt beszéd mely hallgatót talál, - / mily messzi már” - fogalmazza meg Radnóti az 0, régi börtönök shakespeare-i szonettformájában azt az élményt, egyéni sorsélményét és korélményét, amely neoklaszszicizmusát táplálta. A valóság szétesettségének modernista élményét, a részek fragmentalitását a beszéd megformáltságával szembesíti, mint egyfajta létezés elemi követelményével: „Mi lesz most azzal, aki míg csak él, / ami, csak élhet, formában beszél.” Nem lehet kétséges, a költőről van szó, akinek szabatos szava van a hanyag társadalomra, s akinek szerepe az antikvitás értelmezése szerint a tanítás: „S tanítna még. De minden szétesett./ Hát ül és néz. Mert semmit sem tehet.”
