Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 2-3. szám - Boda Miklós: Két páva vagyonkezelője az 1460-as években: Giovanni di Castro és a timsó
78 Új Dunatáj • 2014.2. szám illetve János pécsi püspök változatban. A teljes bizonyosság az említett kéziratos (netán nyomtatott) „előzmény” előkerülésének a függvénye. (Ha módomban állna, Erasmus házatáján kutakodnék. Az egyik „Sevillai-kódex” kapcsán már korábban is utaltam erre.) A búcsúverset legkorábbra, 1451-re datáló Gerézdi Rábán, egyebek közt, azzal érvelt, hogy a búcsúvers hendecasyllabus sorokban íródott, s ezt a formát - úgymond Martialis példájára - gyakran alkalmazta az ifjú Janus. Ez valóban igaz, de egyszersmind azt a feltételezést is megengedi, hogy a küszöbön álló itáliai követjárás, s egyáltalán - az a lehetőség, hogy hét év után, 1465 telén-tavaszán viszontláthatja szellemi szülőföldjét, felébresztette Janusban az ifjú költőt. Szerintem nem lehet véletlen, hogy a II. Pál pápát fiatalosan fricskázó epigrammáinak egyike is ekkortájt, vagy kevéssel később íródott - hendecasyllabusokban. S ha már a verselés módjánál tartunk, érdemes felfigyelni arra, hogy az itáliai követjárást követő évek termésében van egy olyan elégia, amelyben a beszélő „lírai én” nem valaki, mint a búcsúversben (szerintem) Vitéz János, hanem valami, történetesen a saját termésétől roskadozó gyümölcsfa. Egyébiránt ha nem Vitéz János, hanem Janus köszönt volna el Váradtól a búcsúversben, s akkor, amikor szeretett nagybátyja még „hivatalban volt”, bizonyára búcsút intett volna a váradi püspöknek is. (Jelképesen, ha netán társak voltak a messzi úr Dunához vezető úton.) így azonban Vitéz János váradi örökségét „kellett” dicsőítenie, különös tekintettel arra, hogy az általa és Rozgonyi János országbíró által vezetett küldöttségnek nemcsak Vitéz János érsek királyi kinevezése megerősítését kellett kieszközölnie II. Pál pápánál, hanem a váradi utód, Beckensloer János kinevezését is. Ebből a szemszögből nézve talán nem is olyan merész feltételezés, hogy a kis-ázsiai Patara azért került elő Janus szótárából a váradi könyvtár méltatásánál, mert nemcsak a görög mitológiában szerepel, hanem a Bibliában is, a pápa „névrokona”, Pál apostol kőrútjának állomásaként. Az is elgondolkoztató, hogy a búcsúvers első sora Ovidius február elsejéhez kapcsolódó sorának majdnem szószerinti átvétele. Csak emlékeztetőül: Szécsi Dénes esztergomi érsek 1465 február elsején távozott az élők sorából. Célzatosságot látok abban is, hogy Janus „belevegyíti” a Várad környéki források vízébe a timsót, holott már akkoriban is tudható volt, hogy az itteni „püspökfürdőt” tápláló források vize puszta hévíz, timsót sem tartalmaz. A timsó (alumen) fontos alapanyaga a cserzésnek és a textilfestésnek, de a gyógyászatban is használják. Nagyobb mennyiségben a természetben előforduló timsókőből (alunit) nyerik, úgy, hogy először pörkölik, kilúgozzák belőle a timsót, besűrítik, majd kristályosítják. Ez az előállítási mód a 15. században vált általánossá