Új Dunatáj, 2013 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - 130 ÉVE SZÜLETETT BABITS MIHÁLY - Pomogáts Béla: Németh László küzdelme a magyar jövőért
66 Új Dunatáj • 2013.3-4. szám Németh László, számos írása tanúsítja, nem csak tanulmányai, regényei és drámai művei is, hogy az „értelmiségi társadalom” utópiájában találta meg azt a szellemi és erkölcsi stratégiát, amely hite szerint képes lehet kivezetni az emberiséget és a magyarságot a modern kor folyamatos válságaiból. Ennek az „értelmiségi társadalomnak” az ideálját, de így is mondhatom, az utópiáját mutatta fel a nevezetes beszéd zárógondolataiban. „Én az osztálytalan társadalmat - jelentette ki -, ha az nemcsak névleg van meg, de az emberek műveltségében is, másnak, mint értelmiségi társadalomnak el sem tudom képzelni. Ez az osztály az, amely a többit lassan magába ölelheti. [...] Nincs tehát semmi oka annak az értelmiségnek, amely ezt a nevet megérdemli, csüggedten szállnia a jövő zűrzavarába. [...] Én pedig azt mondom: sosem volt ilyen szép értelmiségi embernek lenni, mint ma. Csak az értelmiség hivatását ne felejtsék el. Értelmiségi foglalkozásukat föladhatják, válthatnak munkakönyvét, elmehetnek szőlőt kapálni, azt azonban ott is tudniok kell, hogy értelmiségi emberek s ma az értelmiség a Noé bárkája. Benne ring mind az a hagyomány, küzdés, emlék, amit az izgalomba jött emberiség tán hajlandó volna föláldozni. S benne menti magát a Jövő nagy utópiája is: az osztályok valódi összeölelkezése - egy megtisztult értelmiségi kultúrában.”9 Az imént jelzett két stratégiai mondanivaló természetesen szorosan összefügött egymással: a magyarság sorsát és a magyar értelmiség sorsát nem is lehetett volna egymástól elválasztani. Ebben a tekintetben a szárszói szónok nem csak „ideológusnak”, hanem „jövendőmondónak” is bizonyult - a magyar értelmiség szinte folyamatos közéleti szerepvesztésének (amelyet, fájdalom, csak ritka történelmi pillanatokban, így 1956 őszén és 1989-1990-ben lehetett elkerülni vagy csökkenteni), tehát ennek a szerepvesztésnek a veszedelmét és következményeit Németh igen jól érzékelte. A Szárszói beszéd éppen azt szolgálta, hogy ezt a veszedelmet valamiképpen el lehessen hárítani, legalább oly módon, hogy a magyar értelmiség legyen tudatában annak, hogy mi történik hazájával és mi történik vele. Ebben a tekintetben Németh László gondolatai, jóllehet megfogalmazásuk óta éppen hét évtized telt el, ma sem veszítettek aktualitásukból: tanulni lehet és kell tőlük az előttünk álló évtizedekben is. U.o. 28-29.
