Új Dunatáj, 2013 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - 130 ÉVE SZÜLETETT BABITS MIHÁLY - Babits Mihály: Könyvről könyvre
20 Új Dunatáj »2013.3-4. szám Mindehhez sok szó fér. Nem inkább úgy van-e a dolog, hogy ezek a nemzeti kultúrák magukba olvasztották a provinciális színeket és zamatokat, hogy valamennyivel fölgazdagodva mindeniknél mélyebben és színesebb fénnyel ragyogjanak? Benda talán öntudatlanul is a francia racionálizmus ösztönei és rokonszenvei szerint gondolkodik (annyira hogy az »európai nemzetet« nem is tudja másként elképzelni mint a racionális francia nyelv tökéletes vehikulumával élve). De az »európai nemzet«, ha csakugyan létrejő, valószínűleg kevésbbé racionális módon és formában fog létrejönni, s biztosan gazdagon fogja magában hordozni, kincses teher és terhes kincs gyanánt, az egyes nemzetek örökségét. Legalább minden természeti példa ezt a feltevést látszik támogatni. * Szabad-e sírni a Kárpátok alatt? - De annak aki az »európai nemzet« létrejöttét igazán és őszintén munkálni akarja, mindent meg kell tenni hogy ez az örökség mennél kevesebb terhet jelentsen. S inkább le kell mondania a nemzeti kultúra féltett kincseiről, semhogy azok kedvéért a nagyobb célnak vessen gáncsot. Ahogy az egyes ember erkölcse: föláldozni magát a közösségért, a nemzeteket is arra kell nevelnünk hogy tudjanak áldozatot hozni az emberiségért. De az áldozat csak akkor lehet hasznos ha az igazságnak hozzuk, és az igazság nevében. Az igazságot megtagadni saját nemzetünk kárára époly igazságtalanság, mint annak javára. »Nemcsak arról van szó« - mondja Benda - »hogy nemzetünk hibáit és gyengeségeit ismerjük el tökéletes elfoguladansággal: hanem jogait és igazságát is; épúgy mintha egy idegen nemzetről lenne szó.« (S maga is így cselekszik, mikor például a francia világnyelv alkalmasságáról vagy a németek háborús bűnösségéről beszél.) Ezért kell nekünk, magyar írástudóknak, felelni itt még Benda súlyos szemrehányására, mellyel nemzetünket illeti. »A magyarok« - mondja - »fővárosuk díszterére állították “igazságtalanul elragadott tartományaik” szobrát, holott ezeket a tartományokat olyan háborúban vesztették el, melynek kitörését teljes szívükkel üdvözölték, s melynek döntésére örömmel rábízták magukat.« Igaz lenne ez? Az érvelés logikusnak látszik. Sőt magam is írtam valami hasonlót egy régi versemben - egy versben mely már olvasókönyvek és iskolai antológiák lapjain is szerepel. Csakhogy abban a versben hozzátettem valamit: s ezt most is hozzá kell tennem. Benda érvelése kétségtelenül minden nacionálizmus belső ellenmondásainak egyikét leplezi le. Amennyiben szavai igazak, nem a magyarokra vonatkoznak: nem a magyarokra, hanem a »nacionálistákra«, ami mégse mindegy.
