Új Dunatáj, 2012 (17. évfolyam, 1-2. szám)

2012 / 1-2. szám - Tórizs Eszter: Vágó Márta és Harmos Ilona: Az emlékezés lehetőségei és stratégiái József Attila és Kosztolányi Dezső alakja körül

Tórizs Eszter • Vágó Márta és Harmos Ilona 57 árnyalattal másképp folyt le, mint ahogy leírtam? Hogy a szeretőm volt már akkor? Hogy is kezdődött ?”20 Az idézett részt megelőző leírás természetesen egy szót sem ejt a kapcsolatukról, pusztán semleges délutánként hivatkozik a nap eseményeire. Az erre következő sorok kendőzetlen őszintesége indítja el a szöveg narratívumának egy új szálát, amely a kap­csolatuk felmelegedését rögzíti. A részlet dialógusba bocsátkozik a szerző által előző­leg írtakkal, utólagosan más értelmet vetít a sorokba, mint amellyel azok első olvasásra bírtak, radikálisan őszinte gesztust, formális tanúbizonyságot eredményezve. Végül szeretném dialógusba bocsátani Kosztolányi Dezsőné és Vágó Márta írá­sait: Vágó Márta memoárját Kosztolányi Dezsőről, Kosztolányinét pedig József At­tiláról. Kosztolányiné sorai: „Szeretett fölfedezni. Midig voltak pártfogoltjai, s amikor megtudta, hogy Jó­zsef Attila nem kapott Baumgarten-díjat, könnyezni kezdett.” Vágó Márta pedig ezt írja: „Még egy beteglátogatás történetét hallottam [...] Ignotus Pali beszélte el a töb­biek közbeszólásaitól kísérve. Kosztolányi betegágyánál ültek többen. Szegény a halálfélelmektől és a fájdalmaktól elkínozva csak jajgatni tudott már. Hallgatagon ülték körül. Attila belépett és rövidesen Kosztolányi felé fordulva igen határozottan kijelentette: Analízis kellene neked, ez pszichés dolog! - oly nagyképűen és őszin­tén, hogy Kosztolányi hangos nevetésre fakadt, és a többiek elbámultak. Nem tud­ták volna elképzelni, hogy akár mosolyogni is fogják látni még valaha.” 20 Uo. 272. A szerző a Pécsi Tudományegyetem doktori iskolájának hallgatója (a szerk.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom