Új Dunatáj, 2012 (17. évfolyam, 1-2. szám)
2012 / 1-2. szám - Kapernel Zsolt: Pán
Kapernel Zsolt PÁN Én csak futni láttam őt. Rohant a Hold elől a barna gondokon, Tömött sarak fölött egy lendület, S a mellkasán anyányi földeket cipelt Mélyükbe mézet mondott, magzatot, Magzatból téli, boldog, zöld füvet Amíg a - csonthideg pont - Hold elől Szaladt a városok fölött, hulláma Mozdulatmeleg, magában hengerül, Reszketve elderül, de futta fáj, Riad, zihál, üvölt, dobog, dobog, A puszta Hold elől a barna gondokon, Kitár a lélegzet, reped, lehull, Az égre felszögelve néma göncölök, Nehéz erdők és vak, süket tavak, Néztek rá súlyosan, nézték a lépteit, Visszhangzott rajtuk ott az éj alatt, Tompa, tintakéken dermedt döndülés. Halkulás a téren át, hogy elhaladt. Halk maradt a víz a lábnyomában is. Isznak belőle száradó hétköznapok? Én nem tudom. Mentemben voltam épp. Mind elmegyünk. Csak futni látjuk őt.
