Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 3. szám - Kukorelly Endre: CÉ CÉ CÉ PÉ
10 Új Dunatáj »2011. november a fiával. Mégiscsak. Gondolom. Valahogy ez van előttem, egy néni, csúf és örül. Pasztuh is örült, jó, legyen Pásztor, szóval csörtet kifelé a szobából élénk szevaszozással a Pásztor, vigyorog, fölemeli a karját, satöbbi, majd még mindjárt folytatom, de az azért érdekes, hogy ez miért jutott eszembe. Miről, miért pont most. Nyilván Berlinről vagy miről, arról az osztálykirándulásról. Mindegy, megnéztük a meccset, Győrből adták, Győrffi, Povázsai, Palotai, Korsós, és vagy Lokomotív Szófia, vagy Chemie Leipzig, vagy Amszterdam, vagy Benfica Torressel, Eusebióval és Jose Augustóval. Inkább Lipcse amúgy, mert győztünk, és Pásztor anyukája hozott be két szelet vajas kenyeret trappista sajttal. Nem nagyon szerettem a trappista sajtot, de ez a trappista jó volt. Jobb fajta. Égett a lámpa, belógott a villanykörte a képernyőbe, amitől csak rosszul lehetett látni a meccset. Zizegett a tévéjük, Pásztor folyton állítgatta az antennát, a mamája folyton ki-be járt, és aggodalmas arccal jajkisfiamozott. Mert annyit kiabáltunk. Annyira kiabáltok, kisfiam! 6 gól, 6 kiabálás. Többet nem mentem hozzájuk, nem tudom, miért. Azt se tudom, hogy akkor miért pont ezeknél a Pásztoréknál néztem a Győr-Kémia Lipcse meccset. (1.2) Lipcsében is voltunk egy napig, semmire nem emlékszem, a templomra sem, csak arra, hogy van egy széles utca villamossal, és az utcában egy étterem, neve Szeged. Nagy neonbetűkkel fölírva a szürke falra, hogy Szeged. Drezda, Berlin. Negyvenvalahány éve. (3.2) Pásztor közel lakott hozzánk, Izabella nem tudom hány szám, szinte a Szondy sarkán. Nem haverkodtam vele, untam, azt hiszem. Indulok hazafelé, az anyja szorongatja a kezem, kicsit sokáig, tovább a kelleténél, jöjjek máskor is, süt majd pogácsát. Ugyanabba a gimnáziumi osztályba kerültünk. Az összes fiút, akivel jóban voltam, máshová íratták, Kajtárt meg az Onodit, a Bartát, a Rajkait, én pont ezt a Pásztort kaptam. Nem kaptam, nem tudom, miért írom, hogy kaptam, de valahogy mégiscsak kaptam. Már meghalt. A Rajkai is meghalt. Akkor egyből mellém ült a Pasztuh, rögtön az első nap mellém ült és állandóan a füzetembe lesett. Folyton kérdezett. Olyasmit, amit én sem tudtam. Semmit nem tudtam amúgy, és amit tudtam, azonnal elfelejtettem az osztálytársnőim miatt. Voltak osztálytársnőink, csupa hozzám képest nagydarab lány, az összes nagyobb volt, mint én. Kivéve Szilit. A köpeny szépen kiemelte a cicijüket. (2.2) Lakott a szomszédban egy nő, úgy nézett ki, mint a Szili. Nyilván most is úgy néz ki. A férjével meg egy tizenkét éves kislánnyal, aki a férfi első házasságából való. A szem
