Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 1-2. szám - Tóth Csilla: Márai Sándor: Bolhapiac
86 Új Dunatáj • 2011. július gyűjteménye figurái jeleníthetnek meg. A három különálló részből álló film történetei Harun ar-Rasid, Rettegett Iván és Hasfelmetsző Jack alakja köré rendeződnek. A filmtörténet ma Leni alkotását a horrorkomédia ősének tekinti.) Márai a Bolhapiac tárcanovelláit a kötet megjelenése előtt vagy azzal párhuzamosan különböző napilapokban publikálta, s ezek mindegyikének már ismert szerzője volt. A megszokott lapok sorába - Újság, Brassói Lapok, Pester Lloyd, Prágai Magyar Hírlap - 1934. október 7-én egy új lap lépett be, az Aradi Közlöny. Mindennek persze önmagában nincs túl nagy jelentősége, annak azonban igen, hogy a Bolhapiac novelláinak két hónapon át tartó közlése a Panoptikum című szöveggel kezdődik, mely azonos a Fejtő által is idézett Az ember című elbeszéléssel. Ebben a kontextusban a megváltoztatott cím és a közlési sorrend azt sugallja, hogy a Panoptikum című írás a Bolhapiac novelláinak címadó darabja. így a cím a kötet olvasóját valójában egy panoptikumba csalogatja be. A panoptikum, a mozi és az illusztráció kontextusból kibontott szerepe és a kötet szövegeivel folytatott játéka nyilvánvalóvá teszi a Bolhapiac írásainak a vizualitás és a populáris regiszter felé irányuló transzgresszióját, hiba lenne azonban ezt a gesztust posztmodern tendenciaként üdvözölni. Sokkal inkább olyan eszközöknek tekinthetők, melyek az alkotói önleleplezés és rejtőzködés témája köré rendeződő metafikciós novellák értelmezéséhez kínálnak fogódzókat. A Vidali módszere nyilvánvalóan a kötet kiemelt darabja, erre utal megjelenésének helye is. Fried István hívta fel a figyelmet arra, hogy a Nyugatban egyébként keveset publikáló Márai ezt a novelllát mégis itt helyezte el, sőt naplói tanúsága szerint hőse később is foglalkoztatta, Vidali hagyatéka címmel regényt is tervezett. Ha azonban számba vesszük a kontextus kínálta egyéb, a nemzeti sorskérdések szolgálatában álló vagy az esztétista irodalomfogalom által kizárt értelmezési lehetőségeket is, akkor nyilvánvaló, hogy Vidali élet és művészet témáját felidéző monológját semmiképpen sem szabad komolyan vennünk. Pontosabban: ars poeticus jellege éppen játékszerűségében, kétértelműségében rejlik. Ebben az értelemben a Baleset, a kötet Vidali módszerét követő, utolsó novellája is a rejtőzködés ars poeticáját erősíti. A Baleset a férfi-nő kapcsolatot a valódi érzelmek elrejtése-lelepleződése sémájának megfelelően ábrázolja. Témája egy banális szituáció: a légyott után a nő automatikus kérdésére: „Szeretsz?” a férfi automatikus választ ad: „Nem”, majd a férfi zavarában némi hallgatás után ezt mondja szeretőjének: „Kukucs”. Az újra játékba hívó gyermeknyelvi szó nemcsak ennek a novellának, hanem az egész kötet csattanójaként értelmezhető. Helikon Kiadó, Budapest, 2009 Tóth Csilla
