Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 1-2. szám - Pomogáts Béla: Arcképek az erdélyi irodalomból
Pomogáts Béla • Arcképek az erdélyi irodalomból 21 Csíki László költészete - ennek poétikai rendje és formavilága is - következésképpen úgy is leírható, mint a függetlenségi hajlam és a kötődési szándék, a szellem birodalmában kalandozó érdeklődés és a biztosabb értékek megszerzésére, illetve kialakítására irányuló törekvés küzdelme és végső egyensúlya, az egyensúly kialakulásának lelki története. Mindez mozgalmassá és dinamikussá tette a személyiség benső világát, egyszersmind izgalmas költői kísérletekhez vezetett. Beszéltünk ennek a személyiségének a szabadságküzdelmeiről, függetlenségi hajlamáról, szóljunk kötődéseiről is. A költő először a szerelemben keresett nyugalmat és biztonságot, egymást követték a vallomások erről a sóvárgott és megtalált érzelmi bizonyosságról: „Kit így szeretnek, annak nem szabad / rossz bőrbe búni, sem bánatokba - / az egyenes legyen s mintha csak / táncolva szememből kiforogna” - hangzik például a Kit így szeretnek...úrnő. költemény. A kötődés lehetőségét ígérte a szülőföld is, amely nemcsak a vándorlás, az állandó költözködés alkalmait kínálta fel, az otthonosság forrása is volt, a költő találó szóösszetétele szerint: „anyaföld”. Ahogy az Újraszülőfóld záró szakasza mondja: „Kit messze lökött a szerelem magából, / a sikoltó szájból kifordult falat, / a kiejtett szó hangokra törten / verődik faltól kapuig, s az égre szökik, / tornyos felhőben él ezután, néha hazapereg. / Elissza a föld. Az anyaföld, igen. / És le a szívéig meghasad.” A szülőföld múltja, az anyaföld pusztulást és újjászületést hozó történelme ugyancsak tanulságokkal szolgált, hadd idézzem^ végtelen mondatot-. „Szavakat járok a tájra. / Mögöttem valahol a messze történelemben / megkezdett mondat. Lándzsás / latin, szláv, gót betűk a vérző hóban. / Hazajáró sereg. A rovásírás jelei kerek, / tavaszba forduló tájon egyre visszatérnek. / Megyek: betűzöm / a történelmet a sűrűtől errefelé. / Értelme azonos a tájjal. / Kimondhatatlan, de ismerős. / Akár az otthoni, a gyermekkori erdő.” Végül pedig maga a költészet, a nemzeti hagyomány, az anyanyelv is biztos értéket jelentett. Erről a Balassi Bálint, Petőfi Sándor és Szilágyi Domokos emlékét idéző versek vagy a Méliusz Józsefhez, Székely Jánoshoz intézett személyes értelmű költői levelek tanúskodtak. Csíki László mindig „kereső” költő volt, emberi sorsának drámai feszültségeit a költészetben próbálta feloldani. Ezek a feszültségek jelentek meg, talán a korábbiaknál is teljesebb lelki drámák során azokban a verseiben, amelyeket szülőföldjének kényszerű elhagyása után írt. Az elveszített szülőföld nemcsak közveden szólítások vagy emlékek formájában van jelen költészetében, hanem utalásokban, szóképekben, a költészet, mondhatnám így: „mélyrétegeiben”. A Crow Creek-i indiánrezervátum 1884-ben és azután című szerepversében, amely az észak-amerikai indiánok szomorú históriájának egy különösen végzetes pillanatát, tudniillik a múltszázadvégi nagy éhínséget, a rezervátumokba szorított indiánok tömeges pusztulását idézte fel, szinte himnikus szavakat szentelt a szülőföld iránt érzett ragaszkodásnak, és haraggal beszélt azokról, akik éppen
