Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 3. szám - PORTRÉK - Göttlinger Noémi: Beszélgetés Heimann Zoltánnal
Göttlinger Noémi • Portrék 91 fél hektáron, majd szépen, lassan belecsúsztunk, olyannyira, hogy én most már több mint két éve, főállásban csak ezzel foglalkozom.- Mi az első, borászattal kapcsolatos emlékei- Nincs egyetlen első, mert benne éltem. Egy háromgenerációs családi modellben, Alsóutcán laktunk, ahol mindenkinek megvolt a saját szőleje, présháza, s valamilyen szinten az állattartás is jelen volt még. Olyan emléktöredékek élnek bennem, mint például amikor nagyanyámmal olyan esőben szüreteltünk, hogy folyt a víz a Berliner kendőjéből... Vagy amikor nagyapám testvérénél, Heimann Józsefnél volt a szüret, akkoriban öreganyám híres lakodalmas főzőasszony volt, és emlékszem, hogy egy kocsiderék teljesen tele volt csipetkével, ezért magam is beálltam csipegetni. Nagyon él még bennem a mai napig a kadarkának az illata, ami fejtésnél megcsapott, és akkoriban fasajtárban hordtuk le a bort a pincébe, mert a vödrök még nem jelentek meg. És ha szüret, akkor a fröccsök meg a jókedv. Mert bevallom őszintén, hogy gyerekkoromtól kezdve, vasárnap egy kisfröccs nekem is mindig járt az ebédhez a szüleim által. Még van a legendáriumomban egy ilyen történet is: Négyévesen, disznóvágásnál a férfiak itták azt az igazi, torokkaparós törkölypálinkát. Amikor kínálták, magam is sorba álltam, mondván hogy én is kérek, és apám viccesen, de elrettentésnek szánva, egy pár cseppet öntött a pohárba, majd fürkésző tekintettel várta a hatást. Nagy megrökönyödésre, nem hogy levegőt nem kaptam, hanem kértem még belőle... persze nem kaptam, de kérésemmel a férfiak közt általános derültséget okoztam. Sorolhatnám az emlékeket, hiszen amíg a gyermekeim meg nem születtek, szinte nem telt el hétvége, amikor ne itthon dolgoztam volna a szüleimmel a szőlőben. Házas emberként is mindig hazajártam a családdal, olyannyira, hogy ma már bevallom őszintén, butaságnak tartom, de akkor még a nászutunkat is félbeszakítottuk, ami kölcsön Trabanttal a Balaton-felvidéken volt, hogy itthon dolgozzunk egy kicsit a szőlőben. Ma már nem tenném. Sőt, a gyerekemtől sem várnám el.- Tudna mesélni olyan történetet, ami mély nyomot hagyott Önben és a későbbi munkásságát is befolyásolta ?- Budai öregapám egy elég híres szőlő- és borosgazda, borkereskedő volt Szekszárdon, aki hirtelen karrierváltással 1948-ban elment teherautó-sofőrnek. ’56-ban ő volt a Nemzeti Bizottság első elnöke. O egykor sok szőlőt felvásárolt, és kisgyerekként egyszer megkérdeztem tőle, hogyan van az, hogy a számomra rossz minőségűnek tűnő bort is megvásárolja. Erre azt találta válaszolni, hogy abban van az igazi művészet, ha meglátjuk a borokban az igazi értéket. Különösen azokban a borokban, amelyek külön-külön, lehet, hogy nem jók, de egymás mellé házasítva, értékessé válnak. Ez nekem nagyon tetszett, s emiatt a házasítást a mai napig rendkívül fontosnak tartom. Egy borosgazdának
