Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 3. szám - Bertha Zoltán: "Hogy fennmaradjon most és mindörökké" ( sors, identitás, megmaradás)
46 Új Dunatáj • 2011. NOVEMBER amit Czine Mihály is annyiszor idézett: „a magyarság szükség és érték az emberiség s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára” (s amellyel József Attila intése is tökéletesen egybevág: „Az emberiségnek éppen magyar mivoltunkkal tartozunk” - de a Babitsé is: „Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét, a magyarság kincsét!”). Vagy az, amit például az 1943-as Szárszói Találkozó záróelőadásában Veres Péter így fogalmazott meg: „Azt kell tennünk, amit minden életrevaló nép tett a történelem folyamán: alkalmazkodni, hogy megmaradhassunk Mert - s most a fogyatkozó magyarság sorsán agggódó Illyés Gyuláról és a „legnagyobb magyarról” megemlékező Babitsot rímeltetve ismét az eddigiekkel: „azt mondhatnám, amit Illyés: bármely nemzet kiveszése ilyen tragikus görccsel markolná szívemet. S azt, amit Széchenyi: mindig méltó feladat egy nemzetet megmenteni az emberiségnek. Egy színt a csokornak, egy hangot a koncertnek.” S hogy mi hívja elő újra és újra ezeket a szakadatlan nyomatékkai ismételt és újracsiszolt, újraárnyalt önbiztató és önerősítő állításokat, sorsösszegző létaxiómákat? Nyilván a magyarság helyzetének alapvető változadansága, a felkavaró egzisztenciális őskérdés legyűrhetetlen jelenvalósága: a lét és nemlét közötti sorsharc végzetszerű folytonossága. A pusztulásveszedelem nyomasztó állandósága és fokozódása. Mégpedig az éppen aktuális társadalmi rendszerektől függetlenül. Mert, ahogyan Németh László ’43-as második szárszói beszédében megállapította: „Egy rendszer önmagában nem válthat meg egy népet; minden attól függ: kik, milyen módon, milyen ösztönökkel alkalmazzák.” És valóban, a háború végén még csak megjósolt, utána pedig létező valósággá vált szocializmus — vagyis szovjet típusú kommunista diktatúra - a magyar társadalom végzetes kisemmizését hajtotta végre, amint azt Németh László látnoki módot előre jelezte. Később, a legújabb rendszerváltozásnak nevezett 1989-90-es neoliberális fordulat pedig a nemzetközi tőkehatalmi pénzoligarchiák uralmát és érdekhegemóniáját érvényesítette a tulajdonképpeni vagyoni kifosztásra ítélt nép létérdekeivel szemben. A magyarság demográfiai zsugorodása, Kárpát-medencei térvesztése: elsődleges és kétségbevonhatatlan tény. Az etnikai hanyatlás alapvető tünetei napról napra követhetők nyomon egyrészt a határokon túli területeken, másrészt határon belüli vidékeken. Aprófalvak elnéptelenedésétől az elöregedés, az átlagéletkor-süllyedés és a születéscsökkenés (azaz általában a népességfogyás) jelenségein át a katasztrofális betegségarányok és népegészségügyi nyomor-állapotok bekövetkezéséig a nemzethalál réme valóságos élettani értelmében is fenyegetővé vált. A kisebbségi sorban a szórványok és a peremvidékek rohamos anyanyelvi lemorzsolódása, hagyományos magyar nyelvterületek
