Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 3. szám - Guld Ádám: Identitás és medialitás interrelációi a minimalista prózában
38 Új Dunatáj »2011. november Riasztásához. A modernitásban megjelenő számos identitáselmélet jellemzője, hogy a korszak meghatározó pszichológiai irányzataira, elsősorban a freudi pszichoanalízisre hivatkozva próbálnak alapvető törvényszerűségeket megállapítani az identitás jellemzőivel kapcsolatban. A modernitásban megjelenő identitáselméletek egy része Freudnak a „felettes én” és az „ösztön én” közötti különbségtételén alapulnak, mely különbségtétel jól leírja a modern ember személyiségének külvilág felé megjelenített, illetve önmagába visszaforduló aspektusait is. A modernitásban a személyiségnek azonban azon részére kerül hangsúly, mely a világtól elfordulva, önmaga létezésének értelmében merül el. Ez az önmaga keresésében elveszett identitástudat vezet át bennünket a posztmodern korszakba, mely merőben új válaszokat ad az önmagunk meghatározását célzó kérdésekre. A huszadik század utolsó évtizedeiben a posztmodern érával foglalkozó elméletek és a pszichológia tudománya kölcsönösen jelentős hatást gyakoroltak egymásra. A posztmodern irányzatokkal társítható pszichológiai elméletek megalkotói közül a legismertebbek Melanie Klein, Wilfred Bion, D. W. Winnicott, Christopher Bollas és Jacques Lacan, akik együttesen alakították ki azokat a fogalomrendszereket, melyek mentén a posztmodern identitás karakterisztikus jegyeit meghatározzuk. A fent említett gondolkodók munkái alapján a posztmodern korban egy olyan ember alakja kezd kibontakozni, aki elveszíti személyiségét, és létezését csupán a környezetének önmagán történő visszatükröződéseként tudja meghatározni. A posztmodern személyiség természetét tekintve bizonytalan, képlékeny, a személyiség esszenciája elvész, és az egyén többé nem is törekszik annak helyreállítására, hanem megelégszik a világban található valóság fragmentumainak imitálásával. Eközben saját fantáziáit vetíti ki másokra, illetve mások elképzelt tulajdonságait próbálja saját személyiségének részévé tenni. Anthony Elliott az eddigiekben vázolt gondolatmenet eredményeként alkotja meg a posztmodern korra jellemző „lebegő személyiség” {floating identity) modelljét, amely szerint a posztmodern környezetben a személyiség a nyílt időben és térben lebeg. Az egyéniség maga a külvilágból érkező különböző élmények hatására folyamatosan újraformálódik és átalakul, s ezt a folyamatos átalakulást alapvetően az öntudat által befolyásolt feszültségek és a kényszer határozza meg, mely mechanizmusoknak a mozgatóereje elsősorban a média (Elliott 97). 2. Identitás és medialitás összefüggései a médiakultúra kontextusában A fent leírtak alapján napjainkban az egyéni identitás jellegzetességeinek értelmezése a médiakultúra, illetve a médiatársadalom fogalmainak kontextusában a legkézenfekvőbb. Ahogy Douglas Kellner Media Culture című munkájában fogalmaz, a médiakultúra akkor kezd formát ölteni, amikor az elektronikus úton továbbított hangok és képek segíte
