Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)

2010 / 1. szám - Szabó Judit Tünde: Yorick és Pehotnij Baka István két alteregójának jellemzése,összehasonlítása

70 Űj Dunatáj • 2010. MÁRCIUS amit soha nem is szabadna kimondani. Ezen kívül pedig mindketten a művészsors egyedi megjelenítői és a világszemléletük is igazán hasonló: alvilági, sötét képeket festenek elénk, a különbség csupán az artikulációban mutatkozik meg. Fontos háttér információ még az is, hogy egyetemi évei alatt Baka István lening­­rádi ösztöndíjat kapott, és valójában élt Oroszországban. Jól ismeri tehát az ottani kultúrát, az orosz helyszíneket, a városok és az emberek hangulatát, mindenről tel­jesen reális képet kapott, így alkothatott igazán hiteles „orosz költőként” Pehotnijon keresztül. Fiatalkori oroszországi tartózkodása idején rengeteg orosz művésszel, köl­tővel ismerkedett meg, valamint munkásságukban is elmélyedt. Mélyen megértette őket és igazán nagy hatással voltak rá, a korábban említett Helsingőr című ver­set is például Viktor Szosznora műveinek befolyásának hatására írta meg. Az orosz irodalom még nagyobb hatást tett rá, mikor elkezdett orosz verseket fordítani, így alakult ki a szoros kapcsolódás ehhez a kultúrához, ehhez a látásmódhoz és világ­­szemlélethez és így tudta saját verseiben aztán hitelesen felhasználni ezeket. Mindazonáltal egyáltalán nem egyszerű feladat egy mai fiatalnak megértenie a Pehotnij-ciklust - akár részben is -, hiszen bár érezhetőek az erős politikai utalások, melyek akár magyarországi viszonylatban is teljesen helytállóak és értelmezhetőek, nem kapcsolódik hozzá egy közösen átélt, erőteljes és meghatározó tapasztalat és él­ményvilág, ami alapfeltétele lenne a versek kibontása közben a mélyebb szintű meg­értésnek és az alapgondolatok és események megvilágításának. Nem hozzáférhetőek számunkra azok az emlékek, melyek segítenének átérezni annak a bizonyos kornak a hangulatát, melynek emblematikus fontosságú versei a Sztyepan Pehotnij-versek. Az apokaliptikus, századvégi érzület viszont egyértelműen kivehető a ciklus minden verséből. Maga a testamentum cím is több összetevőből áll össze: egyrészt, ha testamentumról van szó, eszünkbe jut Francois Villon, aki Testamentum című mű­vében a halál küszöbén tekint vissza az életére. Elismeri benne bűneit, megbánja őket és felismer olyan általános érvényű igazságokat, mint hogy a halál mindenkire egyen­lően érvényes és létező fenyegetést jelent, és egyszer mindenkivel megtörténik az a képtelenség, hogy véget ér az élete. Bár közhelyesnek tűnik ez a gondolat, valójában az életünk legnehezebb feladata a halál: megbirkózni azzal a tudattal, hogy létezik, és hogy minket sem tekint kivételnek. A Testamentum zárásaként Villon végrendel­kezik is, elosztja javait, mindenki azt kapja, ami jár neki tőle. Úgy gondolom, Baká­tól sem áll távol ez az összehasonlítás, hiszen Pehotnij testamentumában is gyakori kép a halál, és az egész ciklus alvilági leheletet áraszt magából. Ha még messzebbre szeretnénk visszanyúlni, mindenképp megemlíteném az apokrif testamentumokat is kapcsolódási pontként a borúlátó, sötét jövőkép miatt, ami szintén átitatja a műveket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom