Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1. szám - Szabó Judit Tünde: Yorick és Pehotnij Baka István két alteregójának jellemzése,összehasonlítása
Szárnypróbák Baka Istvánról • Szabó Judit Tünde 67 volt („...Igazatok van udvaroncok voltam / De nem ti én én támadok fel újra”), nála a feledés ködébe merülő alkotó szomorú és szánni való sorsát jelképezi („Senki nem tudja rólam, / hogy én valék Yorick”). Mit is jelent valójában az udvari bolondok személye önmagában? Mindenképp fontos elmondani róluk, hogy a középkori társadalom perifériáján éltek, hiszen sehová sem tartoztak igazán. Egyediek voltak és tökéletesen magányosak. Elválasztották őket ugyanis jogaik és kiváltságaik a néptől: bármit megengedhettek maguknak és alig volt olyan dolog, amit nekik ne szabadott volna megtenniük, akár olyan dolgokat is, amiért egy átlagembernek már halál járt. Másrészt persze az arisztokráciához sem tartoztak igazán, hiszen bár köztük éltek, nem közülük származtak, és jelentőségük sem volt akkora, nem rendelkeztek politikai hatalommal, befolyással. Elsődleges szerepük eredetileg a szórakoztatás volt, de intelligenciájuk és műveltségük miatt lételemük lett a kritika: félelem és habozás nélkül kritizálták az arisztokráciát, az uralkodót, a királyi udvart, a társadalmat, a politikát, de gyakorlatilag bármit, ami eléjük került - és természetesen büntetés nélkül is. Pimasz szókimondásuk tette őket különlegessé és rendkívül fejlett igazságérzetük, valamint az, hogy bár páratlan intelligenciával rendelkeztek, leginkább a profán trágárság mulattatta őket. Yorick is, mint az udvari bolondok általában egyfajta szólásszabadságot képvisel és elemi őszintesége ugyanígy irányul a történelem, a társadalom és a nemzetet érintő változások felé. „...Igen akkor is amikor tudtam már fényüket kioltják / hamarosan s kialszik vélük Dánia / fénye örökre bár még az se biztos”. Jelképe a hálátlan művészsorsnak, melynek nincs jövője, a művészek fájdalmának a meg nem értettség miatt: „...nem is tudom már minek hoztam szóba hidd el nem azért hogy /sajnáltassam magam spionná züllesztett bolondot művészt / mert az voltam ugye az voltam Hamlet valaha...”. Ezen kívül szimbóluma a változó politikai viszonyoktól szenvedő embereknek is: „Humor frissítené a szép regét de / Émelyítőn becukrozott a nép / Tud dánul még s inkább töri a svédet / S nem érdekli csak a cigánykerék”. Mindezt a fájdalmat, csalódottságot és zavart azonban a keresetlen szavak fegyverével palástolja. Kíméletlenül, a költészetből gúnyt űzve profán és vulgáris monológjaival küzd a világ negatívumai ellen. A monológok sora önmagában tekintve is a mérhetetlen magányt sugározzák, de mélyebb értelmükben is mindig ehhez a ponthoz térnek vissza. Ehhez a magányossághoz hozzájárulhat még indokként a korábban említettek mellett testi torzsága is, ugyanis több helyen is említi, hogy púpos: „Csak én vagyok, kinek elég a púpja”. Úgy tűnhet, hogy őt ez már nem zavarja, hozzászokott a hosszú évek alatt, de újra és újra megemlíti, ami felhívja a figyelmet arra a rendellenességre, mely még jobban eltávolítja a többi embertől, melytől még inkább kitaszítottá válik.
