Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - Töttős Gábor: Szekszárd szülöttei műveiben
76 Új Dunatáj «2010. december re, melyre megírja a Prológot. „A költemény szép eszméjét: Charitast, a jóság nemtőjét, a múzsák veszik körül s szolgálatára állnak - élőkép érzékíti meg, melyet főleg a vidék úrhölgyei... fognak ábrázolni.” A Húsvét előtt helyi bemutatása ugyan pártállás szerint megosztotta az itteni háborús sajtó reagálását, de 1919 második feléig Babits mégis feltétlen tiszteletnek örvend: műveit Nietzsche-fordítástól versekig közlik, a róla szóló hírek a közügy természetes érdeklődését jelző részei. Szekszárd ráadásul ideális menedéknek is bizonyult. Egyetemista korában, s persze már előtte is itt tölti idejét, nem vonzza sem Pécs, sem Budapest, sem Baja, sem Szeged: szabadsága, ünnepei idején eszébe sem jut ott maradni. így születik a Tél című novella és az Új leoninusok idillje, melyben „Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok, / hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.” A háború idején pedig a Szekszárd 19IS nyarán is, amelyből a minduntalan idézett „kisváros: nagy falu” nem lebecsülés, hanem megnyugvás a háborús zsivajban zajgó Budapest után. Innét a nosztalgia is: „Jaj minden úgy, mint hajdanán...” Alkotásra ösztönző nyugalom békés völgye a szülőváros, mint már annyiszor. Menedék, de nem felhőtlen, s utólag végiggondolva a gyakori látogatások oka lehetett a zsaroló anyai szeretet is. Szabó Lőrinc Babits gyermekkori emlékeit a 37 éves költőtől hallja: „amilyen rokonszenves volt az apám, annyira nem tudtam kijönni az anyámmal. Ma sem igen tudok. Talán nincs igazam. Anyám rendkívül ideges asszony. Hisztériás, azt mondhatnám. Mindig is az volt, mindig betegeskedett...” Nem nehéz ebben fölfedezni a zsaroló szeretet külső jegyeit. Talán egy kicsit megtorlás is fia részéről, amikor megírja a Halálfiait. Ebben anyját szerelmi kalandba sodorja, s nem törődik azzal, hogy mit szól mindehhez a pletykaéhes kisváros. Az pedig bőven kommentált: azonosította a regény alakjait, akadtak, akik a maguk, vagy az idő haladtával rokonaik, barátaik sértettségét érezték, másrészt meg elégtétellel kuncogtak mások leleplezett gyöngéin. így esett, hogy az 1930-as, Móriczcal, Simonffy Margot-val és Nagy Endrével közös vármegyeházi szereplésen kívül szülővárosában nem lép fel, sőt az ellenzéki Tolnamegyei Hírlap Ősz és tavasz közlését kivéve egyetlen versét sem hozza a helyi sajtó. Pedig ezekből jócskán akad, s a betegségek elhatalmasodásával, a halál egyre közvetlenebb érzetével szinte egymást érik e művészi vallomások. írtak-e valaha szebbet Szekszárdról, mint az 1926-os Hazám! felülmúlhatatlan nyitóképei ? A „Röpülj, lelkem, keresd meg hazámat!”, a város, melynek szőlőhegyén „dallá ringott bennem kétség és láz”, „és a dombsor hullámzott, mint szívem”. Ahol a költő hite szerint „nagyapám háza bizton áll még / s éveimből, e fojtó romokból / hogy révébe meneküljek, vár még”.
