Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - Tverdota György: Babits és Illyés kapcsolata
54 Új Dunatáj • 2010. december kritériumait, azaz akiktől várható volt, hogy összeegyeztetik népiességüket a nyugati magas kultúra iránti elkötelezettséggel. Aki a kiválasztottak eme szűkebb körébe bejutott, számíthatott arra, hogy akár többször is a Baumgarten-díj kedvezményezettje lesz, mint Erdélyi József, aki mellesleg nem váltotta be Babits reményeit. Babits igazi felfedezettje azonban Illyés volt. Nemcsak hogy bekerült a folyóiratba, de hamarosan tiszti rangot is kapott, sőt, örökössé lett kiszemelve. Mivel érdemelte ki ezeket a kiváltságokat? Azzal, hogy betöltötte a Babits által kijelölt üres helyet. O volt az a népből származó költő, Petőfi és Arany szellemi leszármazottja, aki ugyanakkor idegen nyelven tudott, otthonosan mozgott a külföldi kultúrákban, s ott is a legmodernebb körökben, egyetemességre képesnek mutatta magát. Ezt a képességét nemcsak deklarálta, hanem napi szinten bizonyította. Egyik Babitshoz írott, 1932-ben kelt levelében így mentette ki magát a beígért látogatás elhalasztása miatt: „már összecsomagolva álltunk a boldog indulásra, mikor egy párizsi barátomtól, René Crevel, le fameux surréaliste úrtól sürgöny jött, hogy szombaton este Pestre érkezik. Hajdan megígértem neki, hogy ha egyszer Pestre jön, kalauzolni fogom.” Nahát ilyet Erdélyi József nem tudott volna produkálni! A tolnai cselédek sarja, aki René Crevelt kalauzolja Budapesten... Csoda, hogy Babits megvolt főzve? Az ilyen apró bizonyítékok mögött aranyfedezetként ott állt a kibontakozó illyési lírai életmű. A költő ünnepélyes, szinte rituális felfedezése a Három öreg megjelenése kapcsán, 1932-ben történt meg. Babits felidézte az alkalmat, amikor a kis füzet első felolvasására került sor. A polgári környezet és a versből áradó népi hangulat harmonikusan ölelte át az olvasó költőt és az őt hallgató házaspárt: „Már ott ültünk a feketekávés asztalnál, a sárga ernyős lámpa körül. Már égett a szivarom s a feleségem örök cigarettája. S a dohányfüstbe és kávégőzbe különös egyszerű, otthonízű falusi szavak vegyültek, egy kedves és lelkes fiatalember ajkairól szállva.” A jelen egybeforrottsága mögött a beavató idősebb költő fölfedte az eredetközösséget, a szűkebb haza, Tolna megye azonosságát is: „Az Illyés otthona az enyém is; a tájat - melyet leírt - az egész szcenériát én is gyermekkoromból ismerem, alakjait más-más példányokban emlékeimből látom visszanézni. Minden szava meghitt, nosztalgikus varázzsal cseng a fülembe.” Babits itt egyoldalúan azt hangsúlyozta, ami közös volt közte és a hívéül szegődött rokonszenves ifjú között, csak hogy akadály nélkül beléphessen ennek világába, a Nyugat számára zsákmányul ejthesse az újnépies költészet színe-virágját: „S amint e költő otthona az enyém, nem idegen tőlem költői hitvallása és iránya sem. Noha nekem más úton kellett járnom, más tájakon kellett áthaladnom: a magyar líra útját és kilátásait én is arrafelé sejtettem, amerre ő (Erdélyivel együtt) már-már megtalálni látszik.” Az otthonosság élménye, a komfortérzet persze csak azért őrződött meg a cselédotthonba
