Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - Kelevéz Ágnes: Egy filológiai talány megfejtése: Görög betűk és arab számok összefüggése Babits Angyalos könyvében
Kelevéz Ágnes • Egy filológiai talány megfejtése 11 A jegyzetelés módján látszik, hogy először a strófák sorszámait írta le két oszlopban, majd e listát kezdte el kitölteni a megtalált vonatkozási helyek pontos sorszámaival. Nem egyszerre másolta le a már összegyűjtött adatokat, hanem feltehetőleg heteken át többször is vissza-visszatért ehhez az oldalhoz. Néhány versszaknál olyan bőséges a lejegyzett utalások száma, hogy már egymás alá és fölé is kellett írnia adatokat, sőt az egyes strófákhoz tartozó jegyzeteket halvány vonallal kellett elválasztania, hogy kiismerje magát az összegyűlt hivatkozások rengetegében. Általában folyamatosan halad, legtöbbször a sor végére írj a a következő adatot, néha azonban a később megtalált helyek utalásait azon sorszámok fölé vagy alá írja, melyekkel azok tematikailag összefüggésben vannak. Átlagosan 3-4 homéroszi helyet gyűjt egy-egy versszakhoz, van ahol csak egy adatot jegyez le, van viszont ahol jóval többet: a 33. és 35. strófánál 9-9 helymegjelölést találunk.14 Nemcsak a lejegyzett utalások visszakeresését tartottam fontosnak, hanem szükségesnek láttam vállalkozni az értelmezés feladatára is, hiszen csak így lehet összefüggésében látni, hogy Babits a Keveháza mely részleteihez milyen homéroszi helyeket gyűjtött ki, s ennek alapján lehet következtetni arra, hogy milyen típusú párhuzamosságot vagy hasonlóságon alapuló megfeleléseket találhatott a két műben, és hogy végül ezeket vajon milyen célból jegyezte le füzetében. Áttekintve a kigyűjtött példákat több kérdést is fel kell tennünk, még akkor is, ha nem tudjuk rá a választ. Vajon milyen céllal állította össze Babits a Keveházara vonatkozó jegyzékét? Akart-e valaha is írásos formába önteni gondolatait? A legfontosabb kérdés mégis talán az, hogy miként kommentálta volna saját munkáját? Mennyiben talált volna közvetlen hatást, tudatos rájátszást vagy csak hasonlóságot, öntudatlan átvételt a kijegyzetelt részek és a Keveháza közt ? Mennyire fogalmazott volna feltételesen az egyes példák esetében? Lehetséges kommentárjain tűnődve érdemes felidézni, hogy milyen kritikusan szemléli majd két évtized múlva Dézsi Lajos forráskutatásait, azokat a hatástörténeti elemzéseket, melyeket az irodalomtörténész Balassi Bálint költészetét vizsgálva végzett. Szerinte „Dézsi jóformán kritika nélkül közli az összes forrásegybevetéseket, amiket az eddigi kutatás elénk tárt”, pedig ezeket „élesen ketté kellett volna választani”. Szerinte vannak olyan források, „melyeket Balassa valóban mindenesetre olvasott, és tényleg fordított, vagy színeket kölcsönzött belőlük, ezek megmaradnak a becsületes filológiai munka egzaktságában”, de van egy másik fajtája is az egybevetésnek, „mely nem bizonyít semmiféle hatást vagy összefüggést: hanem véletlen és jelentéktelen egyezéseket mutat ki, többnyire oly helyeken, melyek minden korok vagy bizonyos korok költői közhelyeihez tartoztak”. Végül Babits Dézsit kritizálva leszögezi, hogy „nagyon veszedelmes terrénum ez, amelyen könnyen a hiú és értéktelen »párhuzamos helyek« papírpazarlásába csúszhatunk, mely a modern filológia legméltóbban
