Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - Tisztelt Olvasónk!
TISZTELT OLVASÓNK! Az Új Dunatáj 2010. évfolyama csonka maradt. Az 1. a tavaszi szám után nem jelentünk meg. Mint már a korábbi évben érzékelhető volt az összevont nyári-őszi számból, a lapot kiadó önkormányzat pénzügyi nehézségei miatt nem fedezte a kiadás költségeit. Az NKA pedig kizárta a pályázati lehetőségből a kisebb, s főleg nem a main streamet követő folyóiratokat. Márpedig a gazdasági válság idején támogatókat, szponzorokat keresni úgyszólván reménytelen vállalkozás. Magyarországon időről-időre vitakérdéssé válik, kell-e ennyi folyóirat. S főleg: kellenek-e azok a kisebb olvasóközönséggel rendelkező lapok, amelyek vállaltan egy-egy kisebb régiót, megyét képviselnek? (Persze kérdés lehet, vajon hányán olvassák ma a „nagy lapokat”?) Fontosak-e azok az értékek, amelyeket példa okán lapunk, az Új Dunatáj képvisel? A Dunatáj s majd 1996-tól az Üj Dunatáj tudományos és művészeti szemleként határozta meg önmagát, tehát olyan írásokat közöl, amelyek e tág kategóriák által meghatározott közegbe beleférnek. Vállalt célja, hogy itt, ezen a Dunatájon élő alkotóknak, gondolkodóknak fórumot biztosítson, s hogy az itt élők értéktudatát erősítse. Azáltal is, hogy az itt képződött és képződő értékekről, művészeti, tudományos eredményekről, gondolati produktumokról beszámol. Nem lehet kétség, ebben a mai, globalizált világban szüksége van az embernek a helyi értékekre, hogy érdemes ott élnie, ahol élnie adatott, hogy az ott teremtődő értékek is részei annak a nagy egésznek, amelyet a nagyobb közösségek képviselnek. Hogy a vidéken élni nem azonos a provincialitással, a mucsaisággal. Ezt a mostani lapot 2010/4. számként jegyezzük, s megkésve, egy pályázat forrásából adjuk ki (szorosan követve e pályázat tematikáját). Reményeink szerint 2011-ben újra megjelenünk, Tolna megye legnagyobb vállalata ígérte támogatását. Mi, az itt élő értelmiség fontosnak tartjuk, hogy ezen a Dunatájon is szülessék alkotás, amely figyelemre érdemes távoli vidékeken is, s amelyről e vidék egyetlen tudományos és művészeti lapja hírt tud adni. A Szerkesztőség