Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1. szám - Fried István: Az Előretolt Helyőrség újabb légionáriusai
5 Fried István AZ ELŐRETOLT HELYŐRSÉG, ÚJABB LÉGIONÁRIUSAI (Kötetek ifjú erdélyi szerzőktől) S én vágyom otthont lelni valahol, amíg, nem ébresztik derűs magányom, kinyújtóznék egy durva deszkaágyon. (Bálint Tamás: Paradicsomváros) A magyar irodalom emlékezetes eseményének, azóta irodalmi fordulatként számon tartandónak bizonyult 1995-ben négy kötet Erdélyből, az önértelmezéshez karikatúrával érintkező érveket Rejtő Jenőtől kölcsönözve, petőfis, adys pózoktól sem mentesen, az irodalmi elismerésből részt követelve, egyben átírva, széjjelmagyarázva, alternatívákat ajánlva mindazt/mindahhoz, amit Tamási Áronra, Tompa Lászlóra, Nyirő Józsefre gondolva erdélyi magyar irodalomnak hitt, szeretett volna hinni az érzelmes olvasó/kritikus. Orbán János Dénes, Sántha Attila, Fekete Vince és mellettük édes dallamú lírájával, míves költészetével László Noémi költészettörténetet formáltak, majd egyikük-másikuk tevőleges szerephez jutott az erdélyi magyar irodalom intézményrendszerének megújításában, pontosabban szólva korszerű létrehozásában. S bár előttük Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Szőcs Géza, Király László és Kovács András Ferenc járt mind a kései moderntől a (neo)avatgárdig vezető úton, mind a posztmodern líra stratégiáját tekintve, a magyar irodalom tereinek újrarendezése valójában az említett négy ifjú költő teljesítménye volt, méghozzá azáltal, hogy tudatosan szervezve „nemzedéki” fellépésüket, kíméletlen/határozott önkanonizációs gesztusokat és taktikát elfogadtatva, beszédmódjuknak polgárjogot szereztek, és erdélyi irodalomként fogadtattak el oly lírai attitűdöt, a szubkultúrából a magas irodalomba átjátszott oly elemeket, oly szókincset, amellyel nemcsak az irodalmi hagyomány újra-teremtődéséhez járultak hozzá, hanem megterveztek olyan költészeti univerzumot, amely rokonulni látszott az anything goes „elvével”, részint a képviseleti lírát a maguk nyelvi játékának szabályai szerint írták szét. A vállalkozásnak (mert nevezhetem így, egyrészt azért, mivel - nem lehet eléggé hangsúlyozni - tudatosan éltek olyan marketing-fogásokkal, amelyek nyugaton már ismeretesek voltak, Magyarországon és főleg a kisebbségi, határon túli irodalmi besorolást reflektálatlanul elfogadó irodalmi berkekben viszont ismeretlenek voltak, és másrészt azért, mert rokon magatartásokra lelhettek kortársi magyarországi szerzőknél, mondjuk, Térey Jánosnál, de körükből indult Szálinger Balázs is; aztán olyképpen, hogy akarva-akaratlanul, ám figyelemre méltó módon párhuzamosan „futottak” olyan irodalomelméleti törekvésekkel, amelyek nem nyugodtak bele az
