Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 4. szám - Kelemen Elemér: Heinrich Rudolf élete és munkássága

84 Új Dunatáj • 2009. december Kelemen Elemér HEINRICH RUDOLF ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA* A Jézuska hozta: 1908. december 24-én született Pilisvörösvárott. Édesapja, Heinrich József a Dorogi Szénbányák tisztviselője volt. Elemi iskoláit Nyergesújfalun és Dorogon, középiskolai tanulmányait az eszter­gomi Bencés Gimnáziumban végezte, majd a budapesti Pázmány Péter Tudomány­­egyetem magyar-francia szakos hallgatója lett. Korán megnyilvánult képzőművészeti érdeklődése és tehetsége. Ezen a téren nagy hatással volt rá - mások mellett - Jaschik Álmos, az esztergomi festőiskola tanára, a magyar rajzoktatás jeles képviselője, aki később a budapesti Iparrajziskola tanáraként tevékenykedett, és a Nemzeti Színház díszlettervezője volt. Féléves franciaországi tanulmányútja során, melynek állomáshelyei Párizs, Be­­san$on (Victor Hugo szülővárosa) és Dijon képzőművészeti főiskolája voltak, egyaránt törekedett nyelvismeretének és művészi képességeinek fejlesztésére, tökéletesítésére. Hazatérése után - négy esztendeig - Lányi Dezső budapesti szobrászműhelyé­ben dolgozott. Erre az időszakra esik első nyilvános szereplése: a Műcsarnok 1937-es - Derű a művészetben című - kiállításán egy szobrával mutatkozott be. 1935-ben megnősült: Rieszmayer Mária kézimunka-tanárnőt vette feleségül. Házasságukból három gyermek született: az itt is megjelent Gabriella (1936) és Ru­dolf (1942), valamint Jenő( 1947), akinek szomorú halálhíréről - mély részvéttel - ép­pen ma értesülhettünk. A 30-as évek második fele az állásnélküliség nehéz időszaka volt; a házaspár különféle háziipari tevékenységből - hangulatlámpák, díszdobozok készítése és árusítása - próbált boldogulni. Az első szilárd pontot az 1940-es év jelentette Heinrich Rudolf életében: a szé­kesfehérvári M. Kir. Ybl Miklós Gimnázium kinevezett tanára, tanítványai népszerű, közkedvelt osztályfőnöke lett, amint az utóbbiról az egykori diák, Láng Hugó nyu­galmazott tanár úr szép megemlékezése is tanúskodik. Tagja volt a helyi Vörösmarty Irodalmi és Művészeti Társaságnak, Hendi Rezső néven rendszeresen szerepelt szob­raival és festményeivel a társaság kiállításain. A viszonylagos nyugalom éveit a katonaság, a frontszolgálat és a hadifogság megpróbáltatásai, majd - hazatérése után - újabb állásnélküliség, az óraadó tanári lét kiszámíthatatlansága követte. * Elhangzott Heinrich Rudolf tamási gimnáziumi igazgató születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítás megnyitóján (Tamási, Könnyű László Városi Könyvtár, 2008. augusztus 29.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom