Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1. szám - Baranyai László: Kettős tükörben
Baranyai László • Kettős tükörben 19 hogy mitől másmilyen, de azt rögtön láttam, hogy másmilyen. Ez a szöveg a legcsekélyebb mértékben sem folyt össze a többivel. Ez az író pontosan tud valamit, és ami ennél is lényegesebb: ezt a valamit meg is tudja mutatni. Tudjuk: a Pontos történetekről van szó, melyet Alaine mondott magnóra erdélyi utazásairól, legépeltette, Miklós pedig - elnézést a triviális kifejezésért - Miklós pedig gatyába rázta. Polcz Alaine így ír erről: Más fénytörést kaptak a dolgok. Azontúl nem úgy éltem meg, ahogy volt, hanem ahogy ő láttatta. Na ez, ez az íróság! Ezek után mit kezdhettem a saját írni tudásommal? Márton és a többi akkori fiatal író nem véletlenül figyelt fel erre a szövegre; megkockáztatom: ez a visszafogott hangú rövid regény új csapást vágott a magyar irodalomban. És ebben Polcz Alaine-nek döntő szerepe volt: Mészöly csak rajta keresztül tudott megnyilvánulni, új utat keresni és találni magának. Messzire többről van itt szó, mint Alaine modellként való felhasználásáról. Hogy szemléletes legyek: megfizethetek én modellt, beállíthatom, lefesthetem, ahogy nekem tetszik... de aztán elfelejtem, a következő művemhez már másik modellt használok. De ha olyan a viszonyom vele, mint Rembrandnak Saskiával, vagy Modiglianinak Jeanne nevű élettársával volt, akkor az már nem csak egyes képeim témáját, hangulatát határozza meg, hanem egész művészetemet. Engem, magamat is meghatároz. A Pontos történet útközben-röl elmondottak nemcsak oda - vissza is érvényesek. Ez a vissza: a Karácsonyi utazás. Pár szó a szerző, Polcz Alaine előszavából: Mivel megszoktam, hogy a holmiját teljes tiszteletben tartsam, irattartóit csak jóval halála után kezdtem kinyitni. Sok meglepetés ért. Az egyik egy kézirat volt, amit huszonöt éve én adtam neki karácsonyi ajándékként. Egy történet volt a nagybátyám haláláról. Ezt is készült megírni, de elmaradt. A kézirat oldalán a jelzései, hogy mi fontos, mit kell elhagyni. Én úgy éltem meg, úgy éreztem, hogy mivel neki írtam, neki adtam át, ez az ő tulajdona. De Márton László biztatására nekiültem, és - számomra is meglepetésként - úgy dolgoztam a szövegen, ahogy Miklós szokott - ami a rövidítést és pontosítást illeti. Nos hát, kié is ez a történet? Alaine-é, aki magnóra mondta? Miklósé, aki átdolgozásra készítette elő, halála utánra mintát hagyott hozzá? Avagy mégis Alaine-é, aki végül Miklós szellemében letisztázta? Mészölynek ezekről az írásairól azt tartják, hogy a magát a halálba hajszoló futó, a filozófiai kérdéseken a kivégzőhelyen problémázó templomi belügyes és a nevetségesen abszurd ügy iránt elkötelezett telepvezető élesre állításával igazából a kor társadalmi-, politikai-, és közállapotaira akart fókuszálni... de semmi sem zárja ki, hogy ezek mellett a feleségére, Polcz Alaine-re is rámutatott. Itt megint meg kell állni, és megint pontosítani kell: nem Polcz Alaine személye az, aki Mészölynek ezeket - és
