Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1. szám - Heilmann József: Egy árulás története két nézőpontból
Heilmann József • Egy árulás története két nézőpontból 67 nére, egy okos állami, regionális és helyi (gazdaság)politika jegyében - mára elnyerte méltó helyét a világ illetve Európa kulturális idegenforgalmában. Fájdalmas kétarcúság ez, melyben - mint tudjuk és tapasztaljuk - nem szűkölködik a közép- és kelet-európai népek, népcsoportok történelme. A valóságos szász nemzet megszűnése után, sajnos már csak ebben a formában, kulturális örökség formájában, ám mégis fennmaradnak a jelen és a jövő számára - örök mementóként - a szülőföldjét (a kommunista diktatúra szorításában kényszerből és/vagy önként, a jobb megélhetés reményében) elhagyó nép 850 éves alkotó jelenlétének és szorgalmának tárgyi-szellemi emlékei. De milyen is volt a kezdet? Hogyan jutunk el napjaink Janus-arcú állapotáig? Idézzük fel tehát az erdélyi szászok nyolcszázötven éves történelmének fontosabb állomásait! II. Az első szász telepesek 1150 körül érkeztek Dél-Erdélybe a viszonylag gyéren lakott királyi birtokokra (Királyföld, Königsboden) és Nyugat-Erdélybe (a Maros és Szamos mentére), amikor II. Géza a 12. század közepén a keleti országrész betelepítésébe kezdett. Első csoportjaik a Rajna középső vidékéről, Luxemburgból és a Mosel vidékéről jöttek. A székelyek mellett a szászoknak kellett védeniük az ország keleti határvidékeit. Ennek fejében II. Géza teljes területi autonómiát adott számukra. A 12. század utolsó évtizedeiben és a 13. század elején újabb telepesek jöttek Észak-Erdélybe Beszterce, Naszód és Radna vidékére (Nösnerland) és a Barnaságba (Burzerland). Az erdélyi szászok megnevezés valószínűleg egy nyelvi félreértés eredménye, mert valójában a német Sassen (azaz telepesek) kifejezésből származik, melyet később azonosnak gondolhattak a Sachsen (szászok) népcsoport nevével, hiszen IV. Béla a tatárjárás pusztításait pótlandó szászföldi telepeseket is hívott az országba, akik átvették a korábban települt frankoktól a vezetést. 1224-ben II. Endre adománylevelében, az Adreanumban megerősítette a szászok régebbi kiváltságait és évi adó, valamint katonáskodás fejében teljes autonómiát biztosított számukra, amivel megteremtette rendi különállásuk és külön társadalmi fejlődésük alapjait. A szászok előjogaik gondos védelmével és bővítésével elérték, hogy teljes jogú tagként vehettek részt az 1437. évi kápolnai unióban. 1486-ban I. Mátyás király valamennyi szászra kiterjesztette az Adreanum kiváltságait, és ezzel létrehozta minden erdélyi szász közjogi-politikai egységét, melyet a „szász egyetem” (Universitas Saxonum) képviselt. Tagjai voltak a 10 szék mellett Naszódvidék és a Barcaság. A szászok városainak gyors kiépülése oda vezetett, hogy Erdély német nevét (Siebenbürgen) a
