Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1. szám - Drescher J. Attila: Felhős horizontok - József Attila "WOLKE" című versének értelmezéséhez
Drescher J. Attila • Felhős horizontok 33 dékán is túltesz, nemes hitveslírájától pedig nagyon is elüt, éppen az alaktalan középponti személy avagy a lírai tárgy hiánya miatt. Bár ha az iíjúkori A kozmosz éneke című szonettkoszorúra gondolunk, talán megértjük e magának már akkor külön világot teremteni igyekvő, hiányokból építkező elmét. Noha a Márta-korszak verseiben is sok a pesszimista mozzanat, főleg a jelzőkből tűnik ki ez árulkodóan (lehulló, gyenge, hadonászó, szenvedő, stb.), a petőfies lobogás és asszonyvárás korai motívumai sem mentek a csalódással azonos esélyű várakozás szomorú felhangjától, mindenesetre a feszülő hév még valamennyire elnyomni látszik ezt: Asszonyra várok, aki vággyal telve most szép forró kezével hajamba túrna s nagyon megölelne. (Asszonyvárás asszonyszobor mellett) Vagy a későbbi, jól ismert népdalszerű sorpárban: de akármily gyönyörű lány lennék szegényember szeretője lennék. (Szegényember szeretője) Ez a felkínálkozás-szerű szerelemvárás olvasható ki a Hajnalban kel föl, mint a pékek soraiból is, summázva tehát azt mondhatjuk, hogy a gondolat régtől és sokáig izgatta. E versek anonim ideáljához képest messze esik még a Márta-helyzet elkötelező szándéka, de önmagát is tüzelve vár valami nagyszerűre: „Dühöngve követelte a szeretetet, fogcsikorgatva hajszolta magát is a szeretetbe” - mondja róla Ignotus, a barát és szerkesztő. (Micsoda meghökkentő fordulata lesz majd a történetnek - mindezek után, most már a Márta-szerelem kapcsán -, hogy a szerelem alatti, utáni legújabb kötetet, a Nincsen apám, se anyám címűt többek között Vágó Józsefnek ajánlja! Gyanakodhatnánk iróniára, nemes bosszúra, igazolásra, de az ajánlás hangvétele ezeket kizárja.) S hogy mire nem képes az elvakult, heves szerelem, a következő, költői önfeledést is kockáztató idézet bizonyítja: „Most jövök rá, hogy az ún. tolli dicsőség mind csak fúratlan pipaszár - hol van az én örömemtől, ez a kis hülye fekete rúd, amiből lassan csöpög a tinta?” - írja 1928. szeptember 16-án éjjel Mártának... Ugyanezen levél vibráló-merész, ötletesen friss képeiből - „látod szavaimat, ezeket a bepisilő kis angyalokat..- meg hasonlóktól mekkora távolság választja majd el a Wolke csüggedt-lemondó, fénytelen hangulatát! Ha már említettük a Végül emlékezetes, ámbár kissé igaztalan ítéletét a kapcsolatról - a költő nézőszögéből s főként utólag, érdemes más forrásokat is segítségül
