Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 4. szám - Komáromi Gabriella: Tájélmény családfával :"Részlet egy készülő Lázár Ervin-monográfiából"
48 Új Dunatáj • 2008. december dédapa írásával: „Füge üzekedett IV. ho 9én.” - Mányoki Sándor, a katonaláda tulajdonosa a noteszében pontosan jegyezte a kiadásait. Minden fillért! Azt, hogy 34 fillérért vett gyufát, 14-ért cérnát, 20-ért gombot, 12-ért kávét. A halálakor még nem telt be a füzet, s mert ebben a világban kincsnek számított mindenféle papiros, 1923-tól valaki ugyanezzel a precizitással folytatta a könyvelést. Mányoki Sándor levelei bizonyára olyasfélék voltak, mint a hajdani távírász káplár tábori képeslapja a láda mélyén: „ Isten kegyelméből van szerencsém értesíteni Önöket, hogy a mai napig életben és egészséges vagyok (...), melyhez hasonló jókat kívánok kedves Mindnyájuknak.” De Mányoki Sándornak fennmaradt másmilyen levele is. Négyoldalas, amelyben kívánja, hogy szüleit sorai a legjobb egészségben találják, és küldjenek 20 koronát, de lehetőleg azonnal. Volt ebből az akkurátusságból valami Lázár Ervinben? De még mennyire! Bármilyen hihetetlen. Elég a naplóját forgatni. Követhető, mennyibe került a kisszékelyi ház, a festés, a takarítás; mennyi nyugdíjat hozott a postás a Lónyay utcába; mennyi pénzt kapott időnként Zsiga fia. (A Napló 143. oldalán ez áll: 2001-es nyugdíj: [művészeti] alap 25.600, állami 46.737 = 72.337. Ha másológépet vásárolt, hát precízen lejegyezte a borítékról: Canon 10 -LF/FF - FDW/ADJ - ONLINE.) Arany Jánosban élt így tovább paraszti ősök akkurátussága. Csakhogy a botos, kalapos öreg Arany image-ához valahogy jobban illik, pedig tőle sem volt idegen a játékosság, és „öreg” sem volt. Bár az ő korában másképp számolták az életéveket. A 19. századi pálfai halotti anyakönyv hatvanöt éves kortól kezdve a halál okát már abban látja, hogy: „aggkori kimerülés vagy elgyöngülés”. Lázár Ervin a hetven esztendejével fél évtizeddel túlélte a neki legkedvesebb, a hozzá legközelebb álló magyar költőt, Arany Jánost, de „öregembernek” saját magán túl senki sem nevezte. Nem is volt az. A katonaládás Mányoki Írogatott is. Egy pepita füzet első lapjára szinte kalligrafikus gondossággal rajzolta nyálazott tintaceruzával: „Irta Mányoki Sándor Honvéd 1911 Augusztus ho 14dik. Mikor ügyeletes volt. Ekkor már igen öreg csont volt.” (Az „öreg csont” 21 éves volt akkor.) Hogy az „ügyeletben” mit Írogatott? Hol ezt, hol azt. Ahogy Lázár Ervin írja az Elégia a katonaládához c. írásában, ránk maradt például első és utolsó beszédének kézirata: „Főhadnagyúr alázatosan köszönöm Az összesbajtársaim nevében a Főhadnagyúr szívességét Az Isten áldja meg a Főhadnagyurat az értünk tett áradozásaiért.”31 A „hol ezt írt, hol azt”, a szó legigazibb értelmében igaz. Leírta a fegyvernemeket: a gyalogosokat, a vadászokat, az ulánusokat, a dragonyosokat stb. Vázolta, hogy 102 gyalogezredből, 4 boszniai-hercegovinai, 4 tiroli stb. ezredből állnak a császári-királyi hadak. Gondosan lejegyzett morzejeleket, térképjeleket. De alkalmatosságra szóló versikéket is! Nehéz eldönteni mi a „maga csinálmánya”,
