Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - N. Horváth Béla: Politika és/vagy poétika
110 Új Dunatáj • 2008. szeptember „Amióta tudom, milyen - esztétikától idegen és magam elől is elrejtőző - impulzusok kényszerítettek, hogy Önt, bizony durván, megtámadjam, elkiismeretem egyre ösztökél, hogy ezt a csorbát kiköszörüljem. Magamnak taroznám ezzel, hiszen ha a modern lélektan nem téved, az Ön szemében e sérelmet úgysem lehetne jóvátenni, Ön legfeljebb elfelejtheti.” A magyarázat az önigazoláshoz a „modern lélektanhoz” fordul, azaz a pszichoanalízishez. Az „amióta tudom” az analitikus megismerésre utal, szembeállítva egy másik megismerési formával, a költőivel, az esztétikaival. Pedig a Babits elleni merénylet indoka és érvrendszere a Tárgyi, kritikai tanulmányban úgyszólván tisztán esztétikai volt. Azzal, hogy ezt a költő most megtagadja és a „magam elől is elrejtőző impulzusok” számlájára írja a támadást, nemcsak az önfelmentéshez folyamodik, hanem be is jelenti, hogy átértékeli a Babitsról alkotott korábbi véleményét, és egy egzaktabb, az analízis talaján történő viszony kialakítását szeretné. Ez pedig az apa-fiú ödipális viszonynak az értelmezése és feloldása. Az apa-fiú kapcsolatra már utal a januári levél is, amelynek „Nem takart seb kell” sora Babits Arany Jánoshoz című verséből származik. Babits e korai művének (1909) két sora („s mint gyermek hogyha idegenbe szidják / édes apjához panaszkodni tér még”) az anyához való kapcsolatot jelzi az Elégiá ban, azaz az intertextualitás ugyancsak a pszichoanalitikus gyermek-szülő viszonyt rejti, de más relációban. Babits verse ugyanis a fiatal költő nemzedéki vallomása: Hunyt mesterünk! tehozzád száll az ének: ládd, léha gáncsok lantom elborítják... Az „új lantosok” más verseszményt követnek, s a kétféle idea különbözőségét - utalva nemcsak Arany költészetére, személyiségére, hanem Babits saját költészeteszményére is - foglalja össze az a metaforakontraszt, amit a januári levél is idéz: „nem takart seb kell, inkább festett vérzés!”. József Attila tehát mintegy készen kapott modellt idézi meg a fiatal Babits Aranyhoz írott versét, jelezve, hogy az általa megbántott költő fiatal korában hasonló módon viszonyult - viszonyulhatott - a számára példaként állított klasszikusokhoz. S ezt az erősen önfelmentő szándékú utalást még megerősíti a „takart seb” valóban esztétikától idegen metaforája, amikor ezt az ödipális konfliktusként sejteti a levél. Babits apa-imágókénti interpretációja nemcsak az említett két levélben tűnik fel az önértelemzés, önelemzés leszűrt hozadékaként. Ugyanez a szándék formálódik meg versben a néhány hónappal későbbi [Magad emésztő] soraiban. Ez a soha nem publikált vallomás ugyanolyan magányos mű 1933 verstermésében, mint az Óda. A [Magad emésztő] nem a világot, hanem az én-te viszonyt, s annak is múltbeli történését hivatott tisztázni. Ezt mutatja a szöveg diszkurzus formája az én beszédén kérész-
