Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Szigeti Lajos Sándor: "De én Uram bakád én hol vagyok?" (Emberiség az Ablaknégyszögben: Baka István szikár alakjai)
Szigeti Lajos Sándor • „De én Uram bakád én hol vagyok’ 87 mint halál?), valójában hihetetlenül logikusan következik az egész képből: hiszen egy holt tetemből táplálkozunk, amely mint ilyen halált hordoz magában, halálával életet (és halált is) adva úgy, hogy pusztulásából végső soron a mi pusztulásunk lesz. S ha már poénról volt szó, még ezt is megtetézi Baka azzal, hogy versét milyen ciklusba helyezi. Ez az első vers Az apokalipszis szakácskönyvéből című ciklusban, ahol a címadó triptichon is hasonló képzetekre épül, különösen a második darabja, amelyben újra szerephez jutnak az angyalok: „Zörög a fény, az égi sztaniol. / Bontogatják a megavasodott / bonbont - a Földgolyót - az angyalok, / nyáluk csurog, s kialszik a Pokol // egy percre, - ámde máris újralobban / s cukortól kéken ég a kárhozat / (mint akta új lapján az áthozat), / olt s szít az édes nyál, ha ’tűzbe pottyan.” Ellentétei e versek azoknak, amelyekben az Isten vagy az istenek mintegy felzabálják az embert, egy egyetemes étlap kínálataként, mint a Szaturnusz gyermekei látomásában vagy a „szakácskönyv” első darabjában, amely felépítésében az Örökségre emlékeztet, hiszen itt is „az Isten téli szájában megyünk”, itt is „homorún borul fölénk, mint szájpadlás, a menny”, a különbség azonban jelentős, mégpedig az, hogy itt nem mi osztozunk az Isten testén, hanem épp mi vagyunk az „ínyencfalatok”. Mindehhez hozzátehetjük, hogy egy sajátos intertextualitás nyomait itt is felfedezhetjük: Baka minden bizonnyal akkor találkozhatott e képzetekkel, amikor Bellmannt fordított - és teremtette meg közben egyik nagyon sajátos alteregóját: Fredmannt -, minden bizonnyal a svéd költőt olvasva és „tolmácsolva”, rajta keresztül (is) megismerked(het)ett az óészaki eredetmítosz, a skandináv mitológia idevonatkozó metaforakincsével: a mitologikus és hősi énekek világával, a Grimm ír-énekkel, amely szerint Ymir óriás a világ első emberszabású őslénye, leszármazottai az istenek: Odin, Tór, Löki (hasonló elképzelésekkel más - déli és keleti - mitológiákban is találkozhatunk). A skandináv mitológia szerint Ymir feláldozásával, testének feldarabolásával jött létre a földi világ (leszármazottai áldozzák fel): „Ymir húsából / hasították a földet, / véréből vették a tengert, / hegyekké csontját törték, / hajából csomóztak erdőt, / eget koponyája kerít. // Szempilláiból alkották / a szíves hatalmak Emberhont / az emberfiáknak, / háborgó felhőket / habartak agyvelejéből, / létével lettek mindenek.17 Mindez talán elfogadható, csakhogy fölmerül a kérdés: érvényes lehet-e ez a Baka-versre is, hiszen az Örökségben a keresztény Isten képzete jelenik meg, hiszen az elsők, akik „áldozatnak” tekintik az Urat, éppen a keresztény mitológia közvetítő lényei: az angyalok. Ne felejtsük el, hogy ha nem is ilyen formában, de a keresztény hagyományban is megjelenik a kozmikus ember, igaz, nem csupán mint a kezdet, hanem mint a teremtés, az élet végső célja. A Biblia szerint az ember Isten másaként teremtetett: „Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hason-
