Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Szigeti Lajos Sándor: "De én Uram bakád én hol vagyok?" (Emberiség az Ablaknégyszögben: Baka István szikár alakjai)
80 ŰJ ÜUNATÁJ • 2008. SZEPTEMBER E vers ékes bizonyítéka annak, hogy Baka István igen jól ismerte a József Attila-életmű sajátosan egyedi struktúráit, mint pélául az „én nem tudtam”-„most már tudom” igei szerkezeteket moduláló felismerésversekét, mint amilyen - többek között - az Én nem tudtam vagy a Kései sirató. E „rebbentő igazság” megfogalmazásában a felsimerésversek arról tanúskodnak, hogy ezeket követően a költőnek újra és újra parancsoló szükség és kényszer lett önmagára figyelni, énjére koncentrálni. Felismerései szerint egyetlen lehetősége maradt: maradéktalanul felmérni önmagát s ezzel együtt a kort, melyben élt, méghozzá úgy, ahogy azt a Reménytelenül soraiban is megfogalmazta: „csalás nélkül szétnézni könnyedén”.6 A verstípusalkotó szerkezet alkalmazása mellett legalább olyan fontos a motívumstruktúra, az, hogy Baka éppé a fűszál motívumára utal. Németh Andor Walt Whitman „Fűszálak” című kötete hatásánakl tulajdonítja a fű gyakori előfordulását, s e hatást azzal indokolja, hogy József Attila verseiben „a fű a mindenütt megtermő csoda. A megmagyarázhatatlan és a mindennapi. A fű a demokrácia virága, a fű mindenkié. A gazdagoknak és a szegényeknek egyformán terem. A fű különös és mégis általános.”7 A motívum - a bogár motívumhoz hasonlóan - egyszerre hordozhatja a harmónia, de a fenyegetettség jelentését is. Ilyen ambivalenciára már a Nem én kiáltokb&n felfigyelhettünk, ahol egyszerre jeéennek meg e „kicsinyek”, ekik egysrészt elrejtőzni, elhúzódni kívánnak, sugallva a legyél észrevétlen a történelmi viharban imperatívuszát, de az együttérzést, a minden élő szeretetét, a szegényekkel való szolidaritást is: „Simulj az üveglapba, / Rejtőzz a gyémántok fénye mögé, / Kövek alatt a bogarak közé”. A vers második részében fölhangzó felszólításban pedig épp a Megfáradt ember gyenge füvei óta kedvelt fűszál mint a mikrokozmosz jellegzetes eleme kerül egységbe a makrokozmosz lényegével: „Légy egy fűszálon a pici él / S nagyobb leszel a Világ tengelyénél.” Hasonló módon jelennek meg a fűszálak és a bogarak a szintén fiatalkori, 1925-ben írt, A paradicsom életté lesz című versben is, amelyben a fenyegetettség érzése kap hangot halál és élet partszegélyén: „A fűszálak elszomorodtak, / Kis homlokukat eltakarták, / A bogarak szívére köd jött / S a fűszálakat összemarták.” Vihar, menekülés, fenyegetettség kapcsolódnak hát össze a fű motívumával a korai versekben, de a késeiekben is, néha egy-egy egész vers logikáját és szerkezetét is befolyásoló módon, mint a (Jön a vihar...) című versben, e csodálatos dallamú és szimbolikájú költeményben, ahol a minden kicsi képzetét keltő szerkezet elemeként hat a fűszál. A költő szándékosan is kicsinyít, arányosít mindent és mindenkit, úgy, mintha a gyermekmondókákra, ősi ráolvasásokra emlékeztető módon, meg akarná védeni magát s az embert az elmúlástól, a haláltól: „Almaszirmok - még ép a roncs ág - / igyekszenek, hogy szállni bontsák / kis lepkeszárnyuk - mily bolondság! / S ameddig ez a lanka nyúl, / a szegény
