Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Szigeti Lajos Sándor: "De én Uram bakád én hol vagyok?" (Emberiség az Ablaknégyszögben: Baka István szikár alakjai)
Szigeti Lajos Sándor • „De én Uram bakád én hol vagyok” 75 Nem rettenek születni újra érted, Te kétmilliárd párosult magány! Láttalak sírni a folyók fagyán, Mint gyermeket, kit a jég tüze sértett; Láttalak ölni, halni s mint nem életet. Tündökölni nagy egyházak falán. Hegyen láttalak és lapulni ólnál - Szerencsétlen, ki úgy élsz, mintha volnál, Megérdemled, hogy atyád a halál! Vértelen arra vársz, hogy véred ontsák, S föl-fölmutat a társuló bolondság, Mely téged minden kínban megtalál. Baka úgy írja meg a maga versét, hogy nem csak a rímek sugallta lehetőségekre figyel, de evokálja a József Attila-i jellegzetes motívumokat, az eszméltetés, a hódmezővásárhelyi kisvilág képzeteit, hogy azután érzékelhetőn tudja a maga világába, még komolyabbra fordítva, simítani őket, imigyen; Te vagy csak egyedül, szegény anyám, Te vagy csupán, ki mindenben megértett, Te vagy, ki tudtad, másokért, nem érted Küzdöttem én, s a végzetem: magány. S ha megdermedtem már a Tél fagyán, Te olvasztottál fel, szavad se sértett, Mint kisdednek, adva újra éltet, Rést hasítottál jégtáblám falán. Én csak röfögtem, mint sertés az ólnál, De rám szóltál: ha ember s férfi volnál, Nem böllérkéssel lesne a halál, Hogy hurkáért, kolbászért véred ontsák, Akármilyen disznó vagy is: bolondság, Hidd hát, Izsákként Isten megtalál.
