Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)

2008 / 1. szám - Vasy Géza: Illyés Gyula az ezredfordulón

14

Üi Dunatáj • 2008. március

nak jelen, s a művek sora és az írói szerep részben a szerző életében, részben halála után komoly társadalmi hatást vált ki. Egy ilyenfajta meghatározásból az is következik, hogy amíg nemzetek lesznek, s főleg zaklatott történelműek, addig sorskérdéseik sem szűnnek meg, vagyis bármikor formálódhat életmű ebben az ezmekörben.

Fölvethető és föl is vetődik az ezredfordulón a kérdés: nem mást jelent-e a nemzet ma, mint ötven vagy száz éve? Fontos-e még? Hiszen annyira más az uralkodó korszellem. Hiszen a globalizáció nagymértékben lazít a nemzeti kereteken, még az anyanyelv használatában is, nem is beszélve a kultúra egészéről. Az uralkodó korszellem azonban nem annyira belőlünk jön, sokkal inkább belénk próbálják vésni. S mostanában nem a szellem kiemelkedő képviselői. A világgazdaság mágusainak az érdeke a legújabbkori falanszter. Az emberiség addig érezheti magát felnőttnek, polgárnak, valamennyire szabadnak, ameddig anyanyelvi kultúrákban, nemzeti keretek között létezhet. Érdemes emlékezetünkbe idézni II. József császár korszakát. Ő csupán modernizálni akarta birodalmát, a felvilágosodás szellemében megvalósítva a korabeli szintű globalizációt, s ennek érdekében akadálynak tekintette a mi nemzeti sajátosságainkat, a mi anyanyelvűnket. Mivel bölcs ember volt, a halálos ágyán belátta tévedését. De mikor válnak bölccsé azok a mai emberek, akik csúfolódnak a nemzeti érzésen, a nemzeti öntudat megnyilvánulásain, s gyakorta a nacionalizmussal azonosítják azt. Nem előzmények nélküli ez az áramlat sem, a bolsevizmus is fő veszélynek tekintette a nacionalizmust, s olykor bármifajta nemzeti érzést odasorolt. Ezért született meg Illyés Gyula pontos megkülönböztetése: „nemzeti, aki jogot véd, nacionalista, aki jogot sért.”

Az irodalomtörténész pontosan tudja, hogy az utókor mindig kegyetlenül megrostálja az előző korszakok teljesítményeit. S nemcsak a kismesterek, de a legnagyobbak sincsenek védőburokban. Ritka, hogy az egész életműre fény vetüljön nemzedékeken át. Még Ady Endre fogadtatástörténetében is nagy az értékelésbeli hullámzás. Így van ez Illyés Gyula esetében is. Közbevetőleg azt is érdemes tudatosítani magunkban, hogy mit is jelent a nemzeti költő fogalmában a költő szó. Hozzászoktunk ugyanis, hogy a költő lírikust jelent. Ez esetben azonban tágabb a fogalom, s miként a romantika kora előtt: sokfajta irodalmi tevékenységet magába foglal. Gondoljunk csak bele: nemzeti költőnek kell tekintenünk Zrínyi Miklóst is, aki elsősorban eposzával és prózai munkáival érdemelte ki ezt a minősítést. Illyés Gyula lírai, epikusi, drámai, esszéírói, műfordítói, szerkesztői, közéleti munkásságával egyaránt betöltötte a nemzeti költő feladatkörét.

Az Ady-féle költői magatartást azért utasítják el sokan az ezredfordulón, mert a romantikusnak, tehát általuk korszerűtlennek minősített vátesz-szerepet látják ben