Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Kelevéz Ágnes: Miért szimbólumok? - egy címadás értelmezési lehetőségei
Kelevéz Ágnes • Miért Szimbólumok? 37 lenére sem volt hajlandó változtatni véleményén, művészetén. A Nunquam revertar Dante híres válaszát idézi, aki nem volt hajlandó bűnösnek nyilvánítani magát annak fejében, hogy visszatérhessen szülővárosába, Firenzébe.41 Túlozva vállalja a kiűzetést: „nunquam - legyen az Isten átka rajtam / revertar - bárha beledögleném is”. A legkésőbb írt, ötödik stanza szintén a modern költészet egyik elmarasztalt jellemzőjeként emlegetett motívumnak, a betegségnek tüntető hangsúlyozása. Horváth Adyval kapcsolatban írta, hogy „valóságos kórházi költészet” az övé, említettük már Kálnoki Bedő Béla zászlóbontást sürgető hasonlatát. Mindezt Tordai is visszhangozza, mikor az új költészet jellemzően káros vonásaként írja le a „satnya, enervált, orvosi vizsgálódásra érdemes érzékiség”-et.42 A Szimbólumokban Babits ezt sem hagyja reflektálatlanul. Már a harmadik stanzában is feltűnt a szivárvány előtt a beteg jelző, az utolsó nyolc sornak pedig központi motívuma lesz, hiszen a ragályos, halálos kór jelzése volt a hajókra kitűzött sárga lobogó, és Babits ezt a jelkép értékű zászlót bontja ki. Nemcsak nyíltan vállalni akarja a betegségnek tekintett állapotot, hanem a további veszélyek, „új kórok” keresését tűzi ki célul: „szálljon a lelkem sárga lobogóval / s gyáva ha lát, legyen az arca sárga / szálljon a lelkem sárga lobogóval / feléd, új kórok, új veszélyek árka”. Tordai kritikájában, Harsányihoz hasonlóan, a költői nyelv bírálatát is előráncigálja. „Nagyképű homály a nyelvben, fitogtatott érthetetlenség a kifejezésekben” - írja, és támadását Babitsra, a sokszor kicsúfolt Fekete országra hegyezi ki: a holnaposok „érthetetlenek, sokszor a nevetségig homályosak. Mert ugyan melyik a régi poézison nevelődött ember viseli el Babits Mihály immár elhíresült versét mosoly nélkül, a Fekete országot?”43 A franciák ostorozása, a modern költészettel való összefonódás, a kiátkozás motívuma és a homályosság bírálata összefonódik. A Szimbólumok szó címként való kiemelése hasonlóan kihívó és poétikai indulatoktól fűtött túlvállalásként értelmezhető, mint a stanzák egymást felerősítő üzenete. Hasonló a gesztus, mint a Szonettek című vers címadásának esetében volt. Ott Babits a költemény versformáját adta meg címként, s ezzel az őt támadó, költészetét hidegséggel, üres artisztikummal vádoló kritikákra adott kihívóan büszke választ. „Ezek hideg szonettek. Mind ügyesség / és szenvtelen, csak virtuozitás.”44 Most az úgynevezett „modern költészefi’-et ostorozó cikkekre reagál ezzel az iróniával áthatott címadással. A címbe emelt, s a tagcímekben kétszer is felhasznált szimbólum szó, az ismétlések által, hasonlóan jelszóértékű funkciót kap, mint a versfüzérben többször ismétlődő és a tagversek címében is feltűnő mondatok: Ne mondj le semmiről, Nunquam revertar, Szálljon a lelkem sárga lobogóval. A második stanza zavarosnak tűnő címe, Szimbólum a holdvilágról éppen ironikus, didaktikus túlzásával
