Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Kelevéz Ágnes: Miért szimbólumok? - egy címadás értelmezési lehetőségei
Kelevéz Ágnes • Miért Szimbólumok? 33 őszén, 1909 folyamán több olyan költeménye is születik, melyben a versírás értelmét kérdőjelezi meg, a nyomasztó magányról vall, az elnémulás, az írásképtelenség veszélyének érzését vizionálja (Thamyris, Magamhoz [A csüggedt kapitány], [Szerénység és Kegyesség és Okosság...], A költő szól, Egy rövid vers). A Ne mondj le semmiről 1909 őszén e bénultság érzésétől való megszabadulás első verse. Ez már nem „Babits elfojtott duk-duk afférjának utóhangja”, ahogy Rába nevezi,25 hanem éppen a válság feldolgozásának, a továbblépés lehetőségének az első példája. A Ne mondj le semmiről egy küzdelmes út vége. Babits az önpusztító gondolatok sötét világából felküzdve magát határozott állásfoglalásként fogalmazza meg költői és emberi túlélésének egyetlen módját: „Ne mondj le semmiről.” A füzér többi verse is a sokat támadott, „modern költészet”-nek, vagy „új költészetnek” nevezett alkotások melletti pozitív kiállásként értelmezhető. Ezt az értelmezést támasztja alá, hogy ekkor egyik nyilatkozatában az „újabb magyar irodalommal” vállal határozottan és nyilvánosan közösséget. A Budapesti Napló 1910. évi húsvéti számában három részből álló körkérdést intézett a magyar írók egy csoportjához, akiknek véleményét (úgymond) „erre nézve illetékesnek találta”: „1. Az újabb magyar irodalom haladást és magasabb fejlődési fokot jelent-e a régihez képest?; 2. Szükségesnek találja-e az eszmei tartalmat és erkölcsi alapot az irodalomban?; 3. Gondolja-e, hogy tartósabb hatásuk és hosszabb életük lesz ezeknek az újabb áramlatoknak?”26 Hatvány Lajos és Lengyel Menyhért mellett Babits a kevesek egyike, aki a megkérdezettek közül az új magyar költészet mellett teszi le a voksát, megjelenését „fejlődésinek nevezi, mely a „holtpontról szerencsésen továbbsegítette” a magyar irodalomtörténetet.27 A nyilvánvalóan tendenciózus kérdéseket döntő részben a konzervatív oldal képviselőihez intézték, akik az előre megjósolható, elítélő, indulatokkal teli válaszokat adták, vagyis az újabb magyar irodalom nem hozott „magasabb fejlődési fokot”, sőt hanyatlást, éppen az erkölcsi tartalom hiányában súlyos jelenség ez, mely vagy magától el fog tűnni a színről, vagy harcolni kell ellene. A körkérdésre adott válaszokban felbukkannak vádként azok a motívumok, melyeket Babits, éppen e frontális támadásnak köszönhetően is, versében majd pozitív üzenetként vállal fel. Harsányi Kálmán a nyugat művészetének, a franciák költészetének utánzását veti az új irodalom képviselőinek szemére: „Magát a szert Berlinben kotyvasztják, kiselejtezett régi francia recipék után, olcsóbban, hígabban, reklámjaikban több csodás következést ígérve, mint annak idején a franciák.” Majd hozzáteszi, hogy a „nyugatosok és holnaposok legújabbnak mondott irodalmában túlontúl sok a saját maguk által is »bizarrnak hirdetett homályosság«”, majd vészjóslóan hozzáteszi, hogy ez a
