Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1. szám - Patonai Ágnes: Nascuntur poetae, fiunt oratores
86 Űj Dunatáj • 2007. március összefüggésbe. Éppen ezért „a romantikus novelláknak a stílusa is megért lassanként arra, hogy kiparodizáltassék. A túlcsigázott jellemnek rajza oly erőltetett hasonlatokat, metaforákat, s általában oly ünnepélyeskedő, nagyképű beszédmódot váltott ki az írókból, hogy ennek a stílusnak kisszerű témákra való alkalmazása a legbiztosabb módja lett a neveltetésnek.”58 A stílus lejáratásának legismertebb kísérlete A helység kalapácsa. Az ijesztő és a nevetséges így nyelvileg is összekapcsolódik, például Gyékény Márton kegyetlenkedése a félelmetesből nevetségesbe fordul át, és viszont, amikor Lilla megbüntetése után a falu kineveti, de ez megint csak a nevelőapa Lilla elleni haragját erősíti fel. A „kisszerű téma” a Hétköznapok állandóan visszatérő motívuma: a cím és az elbeszélő megjegyzései legalábbis ezt látszanak erősíteni. Ezzel viszont a bonyolult cselekmény rendkívüli fordulatai szöges ellentétben állnak. Nem csak a bosszúregény, a „humoristicus” regény, hanem többek között az életkép, anekdota, adoma, a románc, a társadalmi irányregény és a keleties elbeszélés műfaji kódjai keverednek a szövegben, leginkább fejezetről fejezetre váltogatva egymást. A románc műfaji jegyei is megtalálhatók a Hétköznapokban: Bálnái Kormos Pista előbb felkutatja húgát, megmenti, majd újra megmenti és bosszút áll ellenségein, ilyen értelemben mondhatjuk, hogy „a cselekményt a főhős küldetése tartja össze”.59 De egy bizonyos ponton nem felel meg a mű a románcos olvasat elvárásainak: az igazi románcos „regények középvilága (...) a semlegesség jegyeit mutatja, sőt a két fő harcában részt nem vevő szereplők reális, egyben a természeteshez és a természethez nagyon közelálló jellemzést kapnak. Ezek a szereplők a realizmus szigeteinek tekinthetők a művekben, ám a főhősök természetfeletti tetteit nem árnyalják reflexióikkal, nem csorbítják iróniával.”60 Itt azonban a mellékszereplők ábrázolása nem tekinthető realistának, a főhősök cselekedeteit ironikussá teszik: például a cantus praeses epizód végén az addigra kellőképpen kigúnyolt „kántusnak az ő prézesse”61 befolyásolja jelentősen Kormos Pista életét: „mikor a kenyértörésre került a dolog, csak Kormos Pista ismeré el a tettbeni tudósságát (...) ki is, (...) hat éves diák létére elimináltatván a tanulók - akarám mondani - az iskolába járók sorából”.62 Kormos Pista ezen a ponton a balek szerepét veszi magára, a túlzott erénye miatt bukásra ítélt tragikus hős paródiájává válik. Ugyanilyen hatást vált ki Janka anyjának halálakor a később gonosz kerítőnő szerepében bemutatott Bókváryné leírása. Nem eldönthető, hogy vajon szándékos iróniáról van-e szó, vagy pedig egyszerű hibáról. A két példa nyelvezete mindkét interpretációt lehetővé teszi. A realisztikus ábrázolás kapcsán Martinkó András szerint inkább annak illúziójáról beszélhetünk: „ezt elméletben Bajza is hirdeti, gyakorlatban pedig Nagy Ignác, Kuthy, a fiatal Jókai meg a drámaírók írnak abban a meggyőződésben, hogy az irreális lélektannal, környezetrajzzal és nyelvvel-stílussal a magyar
