Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 2-4. szám - Angyalosi Gergely: Illyés és Giono (tanulmány)

98

Űj ÜUNATÁJ • 2007. DECEMBER

az ismerős közeget és az egzotikumot, a szorongató valóság élményét és egy mesés világba való átlépés időleges felszabadulását. (Itt jegyezném meg zárójelben, hogy Illyés hallgatása a Zeng a világ szerzőjéről 1945 után valószínűleg nem független annak politikai meghurcoltatásától és attól a néhány hónapos bebörtönzéstől, amelyet kollaboráció vádja miatt kellett elszenvednie. Giono mintegy két évnyi hallgatás után kezdett el újra publikálni, nálunk viszont egyre kevésbé volt tanácsos rá hivatkozni.)

Ami a tájegységi irodalmat illeti, Francois Gachot már a Nyugat 1930/24-es számában közölt egy rövid ismertetést Gionoról, amelyben regionalitás összefüggésébe ágyazva jellemzi az írót. Megemlíti természetesen a svájci Ramuz-t, a Bordeaux környéki Mauriacot, azután a nálunk ismeretlen auvergne-i Henri Pourrat-t, sőt azt állítja, hogy Barrés vagy Proust némelyik műve sem nélkülözi a regionális vonatkozásokat. Az ilyen típusú irodalom, mondja, „minden gáncs és gúny” ellenére tért hódit Franciaországban. Kiemeli a „földszagot” amely Giono írásaiból árad, s amelyet „ama állandó és szinte testi együtélésnek” tulajdonít, „mely Gionot s elődeit több nemzedék óta a földhöz köti”. A „regionális” jelző mellett Gachot hinti el nálunk a másik, később oly gyakran visszatérő közhelyet, a „panteizmus” fogalmáét is. „A növények és az állatok közvetlen közelségben élnek itt az emberekkel, valami öntudatlan panteizmusban, ami ebben az atmoszférában a dolgoknak természetes és egyben csodálatos rendje.” A jelek szerint tehát Gachot minden gyanakvás nélkül azonosította az írót az általa megjelenített világgal. Illyés néhány évvel később már jóval tájékozottabbnak bizonyul, és éppen azt tekinti személyesen is izgalmasnak Giono figurájában, hogy nem parasztnak született, hiszen az apja cipész, a nagyapja katonatiszt volt, maga pedig néhány évig banktisztviselő. „Úgynevezett paraszti élménye így persze sohasem volt.”2 Az általa kialakított írói univerzum jelentőségét éppen az adja, hogy nem visszatért paraszti őseihez, hanem felfedezte ezt a népréteget, nem életmódjának reális adottságaiban, hanem költőivé alakított szellemiségében. Illyés azonnal rátapint ennek a gesztusnak az ideológiai vonatkozására, amely, ha nem is mondja, formálisan hasonlít a marxizmuséhoz. Ezúttal azonban nem a munkásosztály, hanem a parasztság sorsához van kötve „az egész emberiség helyes útja”. (Talán nem fölösleges emlékeztetnünk arra, hogy éppen a Zeng a világ évé ben, 1934-ben az író rövid időre belépett az Association des Écrivains et Artistes Révolutionnaires nevű szélsőbaloldali társulásba, s híres háborúellenes levelében minden baj forrásaként a kapitalizmust jelölte meg. Akkor lépett ki ebből a szervezetből, amikor megtudta, hogy nem elleneznek feltétlenül minden fegyverkezést és erőszakot.)

Giono tehát mindenekelőtt szellemi ember, méghozzá görög-latin szellemiség folytatója Illyés szerint, amely „Paliasz Athéné mellett Dioniszosznak (sic!) is szobrot