Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 2-4. szám - Veres András: Befejezettség és folyamatszerűség (tanulmány)

Veres András • Tanulmány

29

volt a jelenbeli elmaradottság iránt. József Attila nem győzte szóvá tenni az értő proletárközönség hiányát.

Illyés szerelmi versei szerényen meghúzódnak képviseleti költészete árnyékában, illetve ha néha főszólamot kapnak, mint a Flóra-szerelemnek szentelt Külön világban című kötet (1939) esetében, teljesen elkülönülnek a közéleti szövegektől. Amikor József Attila úgy hiszi, küldetése van, szerelmi líráját is áthatja a politika. Amikor viszont megrendül hite - igaz, betegsége is közrejátszik ebben -, az elmagányosodás olyan stációit járja be, amihez fogható élményektől Illyést megóvta jó sorsa.

Nyilvánvaló, hogy az itt felvillantott magatartás- és felfogásbeli különbségek poétikai következményekkel járnak. Illyés Gyula számára magától értetődött, hogy az általa preferált és játékba hozott (döntően a klasszicizmusból eredeztethető) költői eszközök - mindenekelőtt a felmutatás gesztusa és a rávezetés retorikája - kellőképpen biztosíthatják a szándékolt hatást. József Attila számára sem volt kétséges, hogy a politikai költészetnek helye van a Parnasszuson. De az ő poétikája a romantikus és az avantgárd hagyományt próbálta meg összekapcsolni, s organikus verseszménye következtében (melyet érzékletesen szemléltet híres „szalagút” hasonlata) alapvető - megoldandó - feladatnak kellett tekintenie a kétféle funkció, a politikai és a költői összhangjának megvalósítását.

Következésképp sokkal többről van szó, mint a stílustörténeti pozíció kijelöléséről, amikor Tverdota György megkérdőjelezi a szürrealizmus jelenlétét József Attila költészetében, s helyébe a „tiszta költészet” programját javasolja.15 (Az utóbbival párizsi tanulmányútja során a költő éppúgy megismerkedhetett, mint a szürrealista irányzattal.) Ugyanis az 1929-es kommunista fordulatával egy időben írt, Ady értékeléséhez hozzászóló vitacikkében József Attila már arra kereste a választ, hogy politikai mozgalomban tevékenykedve, elkötelezett művészként miképp tarthatók fenn a tiszta művészet kritériumai.

Itt csak utalhatok rá, hogy az ugyancsak romantikus eredetű „névvarázs” elmélet alapján hogyan próbálta utóbb a dilemmát elméletileg megoldani, a költészet archaikus formáira, a szómágiára hivatkozva, amely egyszerre szolgálja a közösség gyönyörködtetését és valóságos hatalmának kiterjesztését. A mozgalmi célokat teljesítő verseiben azután úgy próbálta aprópénzre váltani elképzelését, hogy sűrűn élt a ráolvasás retorikai alakzataival. Az már a költői sors fintora, hogy mégsem ezzel sikerült átütő hatást elérnie. Hanem a látványelemeket és a szemlélődés gesztusát előtérbe állító, a külvárosi táj kopár és félelmetes vízióját megjelenítő nagy költeményeivel. A „szép embertelenség” kifordított idilljeivel.