Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 2-3. szám - Bozsik Péter: Csontafejér. Csingágó telep 3.

10

Űj DUNATÁJ • 2006. SZEPTEMBER

ja végül a Csík-ér felé bök. Az őrnagy beszáll a dzsipbe, valamit mond a testvérének, majd a sofőrt az egyik poros mellékutcába irányítja.

Pátrik Anna épp hatalmas kotlában lekvárt főz az udvaron, mikor meghallja a kocsi ajtajának csapódását. Meglátva a három egyenruhást, kiejti kezéből a keverőkanalat. Az asszony nagy nehezen érti csak meg, hogy kik is a jövevények. Örömében (vagy csak mert megkönnyebbült) elsírja magát. Beszélgetni nemigen tudnak, úgyhogy csak nézik egymást. Végül, úgy negyed óra múlva, az őrnagy mond valamit oroszul a sofőrnek, az tiszteleg és a dzsipphez megy. Egy hatalmas csillárral, meg két göngyöleg ruhaanyaggal tér vissza. Az asszony nem akarja elfogadni, de nem nagyon mer ellenkezni. (Később, a beszolgáltatások idején, elveszik tőle a csillárt is, meg a ruhaanyag megmaradt részét is. Sőt majdnem a Goli ótokra küldik, de az öreg Harper egykori kommunista barátja megmenti.) Az asszony cserébe egy korsó pálinkát ad a rejtett tartalékokból.

A férfinak hirtelen eszébe jutott, hogy ennie kéne valamit. Vagy inkább inni? Ebben az országban úgysem érdemes mást csinálni, gondolja. Ellenőrizte a pénztárcáját, még volt benne némi pénz, vodkára, meg a csontafejéri utazásra bőven elegendő, aztán óvatosan kilépett a mocskos lépcsőházba. Mindenféle üvegek, épek és összetörtek, széttépett csomagolópapír-fecnik, újságok, üres sörösdobozok hevertek szanaszét a lépcsőkön. A falakon mindenféle föliratok: „Aki mer, az West. Nietzsche meghalt. Aláírás: Isten. Sandra+Radikális Párt...” A férfi, míg a zárral bajlódott, meglátta a jelet:

Szóval tudják, hogy itt vagyok, motyogta. Igaz, mért is ne tudnák. Furcsmód nem kapta el a torkát szorongató rettegés, amely már hetek óta gyötörte, már akkor is, ha csak arra gondolt, hogy minden pillanatban, bármi megtörténhet vele. Valójában megnyugodott. Az utóbbi időben, mint tegnap is, vigyorodott el a férfi, meglehetősen sok vodkát vedelt. Életmentő vodkát, ahogy magát mentegetni szokta. Végül is igaza volt. A vodka az első 3-4 féldeciig megszüntette főleg estefelé kezdődő félelmeit, de vigyáznia kellett, nehogy egyszerre többet igyon, mert akkor átesett a ló másik oldalára, és ugyancsak elkapta a pánik, reszketni kezdett, és őrült beszédkényszere támadt, amely többnyire üvöltözésbe torkollt. Ezért kellett vigyáznia, hogy a negyedik pohár után csak óvatosan, mondjuk, óránként egy pohárkával igyon. Ez állandó, ahogy ő mondta, stimungban tartotta, és elzsibbasztotta félelemérzetét.

A férfi a földszintetn egy rongyos ruhába öltözött vénasszonyba botlott, tán koldus, gondolta, de nem az volt. Az öregasszony előtt egy sámli állt, arra rakosgatta ta-